Nem ússza meg Bayer Zsolt: Bepereli az önkormányzat a budavári lakáscsere miatt (+videó)

Aki henceg is a csalással, az megüti a bokáját.

V. Naszályi Márta budavári polgármester bíróság elé viszi Bayer Zsolt lakásügyét — derült ki a polgármester csütörtöki online sajtótájékoztatójából.

V. Naszályi kiemelte, hogy Bayer ügye nem esett különleges elbírálás alá. Elmondta, hogy a 2019-es önkormányzati választások után elkezdték a lakásszerződések felülvizsgálatát, és 2020 nyarán az önkormányzat több eljárást is megindított a színlelt lakáscserék ügyében, ám ezek között akkor még nem szerepelt Bayer Zsolt és családja ügye.

2020 szeptemberében Bayer Zsolt azonban interjút adott az Azonnali nevű hírportálnak, amelyben elismerte, hogy a törvény kijátszásával jutott lakáshoz a várban. Ekkor V. Naszályi a publicistához köthető lakásszerződéseket, amelyekből

kiderült, hogy a kerületet hátrány érte.

Ezt jogi szakértők is megerősítették. „A lakáscsere színlelt volt, Bayer pedig az interjú alapján ennek tökéletesen tudatában volt. A szakvélemény Bayer Zsolt ügyét peresítésre javasolja.” — mondta el a polgármester.

„Bayer Zsolt családjának lakásbérleti ügyét perre visszük. Az önkormányzat átvizsgálta az összes szerződést, további ügyeket is bíróság elé fogunk vinni” — tette hozzá.

Nagy Gábor Tamás korábbi kerületvezető szüleinek a lakásszerződésével kapcsolatban elmondta, hogy a hatályos jogszabályok szerint kötelező volt azt meghosszabbítani. Hozzátette: a kerület akkor tudja elfogadni az elkészült új lakásrendeletet, amikor a képviselőtestület összeülhet.

A teljes videót itt tudod megnézni:

(kiemelt kép: Blikk)

Valódi Hírek