Impeachment: Ha a szenátus úgy dönt, Trump örökre repül a közéletből

Felelősségre vonják Trumpot, ha a szenátus is megszavazza.

Tegnap a kongresszus megszavazta, hogy Donald Trumppal szemben megindítsák az alkotmányos felelősségre vonási eljárást.

A vád lázadás szítása; az indítványozók úgy látják, hogy Trump közvetlenül felelős a Capitolium ostromáért, amiért az ostrom előtti beszédében uszította követőit, valamint a közösségi médiában hetekig arra buzdította az embereket, hogy ne fogadják el egy demokratikus választás eredményeit és hiúsítsák meg a törvényes hatalomátadást.

A szavazást két órán át tartó fél- és egyperces felszólalások, valamint a legelején egy ima elmondása előzte meg. Ahogyan az várható volt, a republikánus képviselők két fő érvet ismételgettek az impeachment, alkotmányos felelősségre vonás ellen.

Az egyik az, hogy Trump felelősségre vonása összességében árt az országnak. Ez kétélű fegyver, mert egyrész felállíthat egy ésszerű mércét arra vonatkozólag, hogy meddig mehet el egy elnök, másrészt úgy állítja be ezt a mércét, hogy a jövőben könnyű lesz bármilyen elnököt alákényszeríteni.

A republikánus képviselők másik jellemző érve az volt, hogy az uszítás tényállása nem valósult meg, hiszen Trump nem mondta ki szó szerint, hogy azt kéri, hogy követi vonuljanak be a Capitoliumba.

De mivel erről a képviselőház döntött első körben, nem pedig alkotmányjogászok, ennek taglalása puszta szemantikai vita volt. Végül tíz republikánus képviselő szavazott az impeachment mellett; Trumptól párttársai is egyre jobban elfordulnak.

Bill de Blasio, New York polgármestere is bejelentette, hogy

a város mindenfajta üzleti kapcsolatot megszakít a Trump cégeivel, amelyek évi 17 millió dollár bevételt generálnak csak New Yorkban.

Most az ügy a szenátus elé kerül és a legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts vezetésével folyik az ügy további tárgyalása: itt kétharmadra lesz szükség Trump elítéléséhez, amely, ha megtörténne, a leköszönő elnök politikai karrierjének végét jelentené.

A kétharmados többséghez, azaz Trump elítéléséhez 17 republikánus szavazatra is szükség van, így az ügy kimenetele nem megjósolható, annak ellenére, hogy több republikánus szenátor is jelezte, hogy Trump ellen fog szavazni.

A leköszönő ellen másodjára indult ilyen eljárás; az első alkalommal felmentették, itt hatalommal való visszaélés volt a vád: az ukrán elnöknek nyújtott katonai segítséget cserébe azért, hogy információhoz jusson Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyleteiről.

Amennyiben Trumpot elítélnék, az eljárás belenyúlna Joe Biden elnökségébe, mert a szenátus jövő szerdáig nem fogja lefolytatni az eljárást. Ezt Mitch McConnell, a szenátusi többség vezetője jelentette be.

Mike Pence, aki időközben maga is elhatárolódott az elnöktől, a korábbi, alkotmányos felelősségre vonást megakadályozó döntésével ugyan elérte, hogy Trumpot ne távolítsák el az elnöki posztról, de így is nehéz idők várhatnak a leköszönő elnökre.

Trump az ellene megindított eljárást a „politika történetének legnagyobb boszorkányüldözésének” nevezte, ugyanakkor azóta egy videóban szólalt fel, melyben hangneme tőle szokatlanul ésszerű.

Kijelentette, hogy a „vandalizmusnak és az erőszaknak nincs helye az országunkban és a mozgalmukban”, valamint egyértelműen elítélte a Capitoliumban történt erőszakot.

Külön kérte,hogy követői tegyenek le az erőszak alkalmazásáról. Jelenleg a nemzeti gárda 14.000 tagja őrzi a Capitoliumot és Joe Biden beiktatását is sosem látott biztonsági intézkedések előzik meg.

Biden beiktatása némiképpen eltérő lesz az eddig látott báloktól, egyelőre annyit lehet tudni, hogy Tom Hanks hollywoodi színész fogja élőben közvetíteni.

Valódi Hírek