Több mint tízezer kisgyerek issza meg a levét Orbánék szakmaiatlanságának

A szülők az Oktatási Hivatalhoz fordultak.

Az Oktatási Hivatalhoz fordult a Szülői Hang Közösség, miután egy online felmérést készítettek azokkal a szülőkkel, akik azt akarják, hogy gyermekük még egy évet maradhasson az óvodában. — írta meg a Telex.

A kormány 2019-ben változtatott az iskolaérettség szabályain: 2020-tól a szülő már nem döntheti el, hogy hatéves gyermeke iskolaérett-e, ha tehát úgy ítéli meg, hogy a gyermeknek még egy évet az óvodában kellene töltenie a beiskolázás előtt, akkor kérvénnyel kell fordulnia az OH-hoz.

A felmérésben 1179 szülő vett részt január 1-10 között.

Az eredmények szerint hatalmas hiányosságok vannak az ehhez kapcsolódó tájékoztatásban és támogatásban:

a megkérdezett szülők 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kapott tájékoztatást a döntés pedagógiai vonatkozásairól, tekintettel arra, hogy a kormány nem rendelte el az erre vonatkozó részletes tájékoztatást.

70 százalékuk úgy ítélte meg, hogy az óvodás indokolatlanul utasítják el a kérvény, holott annak tartalmával maguk is egyetértenek.

Ez azt eredményezi, hogy ugyan a szülők élhetnek a kérvényezés lehetőségével, amelyet egyébként az esetek 90 százalékában pozitívan bírálnak el, a fentiek miatt mégis több mint tízezer kisgyereknek kell éretlenül iskolába mennie.

A Népszava szerint 2020-ban összesen 22 ezren mentesülhettek a kötelező beiskolázás alól, ami több mint tízezerrel kevesebb gyereket jelent, mint a korábbi években.

Az Oktatási Hivatal úgy nyilatkozott a lapnak, hogy nincs tudomásuk arról, hogy az óvodák indokolatlanul utasítottak volna el kérvényt, a kérvények legnagyobb része hiánytalanul, és szakmailag megalapozottan érkezett be hozzájuk.

A szülői szervezet szerint idén tízezernél is több olyan hatéves gyereket kényszeríthetnek iskolába, akiknek indokolt lenne a halasztás, de a szüleik nem kaptak megfelelő tájékoztatást és támogatást a kérvények beadásához. Sokan el sem jutnak odáig, hogy kérelmet küldjenek az Oktatási Hivatalnak.

A kérelmeket január 15-ig lehet beadni.

(Telex nyomán)

 

Valódi Hírek