Hiába menekülne, Orbán nem ereszti el kedvenc miniszterét

A NER-ben nincs olyan, hogy közös megegyezés.

Palkovics László sokáig a kormány egyik sztárminisztere volt. Ám ahogyan az Orbán Viktornál lenni szokott, egyik pillanatról a másikra távolít el korábban fontos embereket a pozícióikból vagy különböző megszorításokkal eléri, hogy ezek az emberek önszántukból mondjanak le a tisztségeikről. Így volt ez Navracsics Tibornál és Lázár Jánosnál is, most pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője került olyan helyzetbe, ami arra sarkallta, hogy lemondjon hivataláról.

A 444.hu a kormányzat belviszonyait ismerő forrásra hivatkozva arról ír, hogy Palkovics december végén benyújtotta a felmondását,

ezt azonban a kormányfő nem fogadta el.

A portál elemzése szerint az ITM vezérének elege lett abból, hogy „fogy körülötte a levegő” és felidézik, hogy a miniszter 2018-as sikerszériájának kezdetétől hogyan jutott el a lemondás gondolatáig.

Palkovics 2018-ban került a frissen alakult Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) élére, mellyel több stratégiai jelentőségű infrastrukturális beruházás mellett az energiastratégia, és az uniós fejlesztési források elosztása felett is hatalmat gyakorolt.

2019-től az ITM feladatköre tovább bővült: a felsőoktatás felügyeletét és a gazdasági mentőcsomag kidolgozásában is döntő szerepet kaptak.

Hiába teljesített jól Palkovics, 2020-tól egyre nehezebb helyzetbe került.

Tavaly a kormány úgy döntött, hogy több egyetem gazdálkodásának felügyeletét is magánalapítványokra bízza, ezzel a miniszter egyet is értett, ám azt már nehezen viselte, hogy személyi kérdésekben nem övé az utolsó szó.

Ezután következett az uniós pénzek felügyeletének elvesztése, majd a miniszterelnök több, a tárcavezető számára fontos és bizalmas embertől is megvált.

Első körben a hulladékgazdálkodásért felelős Boros Anita és az energia- és klímaügyekben illetékes Kaderják Péter távozott, karácsony után pedig Fauszt Zoltánt menesztették, aki a kiemelt informatikai beruházásokról dönteni hivatott Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) egyik tagja és egyik legrégebbi barátja és bizalmasa is volt.

A 444.hu szerint „Kaderják leváltásával az ITM szakmázós vonala gyengült, ami többek szerint üzenet Palkovicsnak is, hogy a választás közeledtével a politikai kormányzás elsőbbsége már nem lehet kérdés.”

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek