Lázár János elintézte: Több mint 4000 milliárd forintot fordít a kormány vidékfejlesztése a következő években

Már most bepöccentik a 2022-es kampány motorját.

A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4,265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a XXI. század következő évtizedének egyik legnagyobb feladata a vidéki térségek fejlesztése, az ott élő emberek életminőségének javítása, a fiatalok számára is vonzó és helyben elérhető munkahelyek, jobb minőségű életkörülmények, infrastruktúra és szolgáltatások teremtése.

Nagy István hangsúlyozta, éppen ezért óriási a jelentősége annak, hogy a kormány bizalmat szavaz a magyar gazdáknak, az élelmiszer előállításában részt vevő gazdasági vállalkozásoknak és a vidéki önkormányzatoknak azzal, hogy

2021-től — a korábbi évek 17,5 százaléka helyett –- 80 százalékos nemzeti társfinanszírozást biztosít az uniós vidékfejlesztési források mellé.

Ez egybevág azzal, az mfor.hu által múlt hét csütörtökön közölt értesüléssel, amely szerint a közelmúltban győzködte arról Lázár János a miniszterelnököt, hogy a 2019-es önkormányzati választások után a menekülőút a Fidesz számára a vidéken élők megnyerése – s a nem hivatalos beszámolók szerint nem volt hatástalan Lázár érvelése.

Az EU-támogatás eddig úgy nézett ki, hogy 85 %-a érkezett az EU-ból, amit a kormány kiegészített, Lázár szerint pedig fordítani kellene ezen az arányon — ez úgy tűnik, sikerült.

A döntés a jelenlegi, 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásainak megháromszorozását jelenti – emelte ki a tárcavezető.

Nagy István kiemelte, a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén pedig további 3.272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrásból segíti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén az elkövetkező kilenc évben

összesen mintegy 7.537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére — tette hozzá.

A tárcavezető megjegyezte, azt szeretnénk, hogy a vidéki Magyarország lakói a legkisebb falvaktól a megyei jogú városokig egyaránt nyertesei legyenek a következő évtizedeknek- tette hozzá. A miniszter kitért arra is, hogy a forrásból a teljes élelmiszeripar piacorientált modernizációja, valamint a biztonságos alapanyag-ellátás érdekében a mezőgazdasági termelés teljes körű környezetbarát korszerűsítése és precíziós gazdálkodásra történő átállítása is megoldódik.

Nagy István kifejtette, az elmúlt tíz év politikája a magyar föld és a magyar vidék védelmében, megerősítésében telt a kormány részéről, amelynek keretében szövetséget kötöttek a gazdákkal, elindult a Magyar Falu Program, megvalósult a falusi családi otthonteremtési kedvezmény, eredményesen zárultak a földárverések. Ma a korábbiakhoz képest sokkal nagyobb eséllyel találja meg számításait egy fiatal vidéken, ahol megerősödött az agrár-középosztály és a családi gazdálkodók köre – emlékeztetett a miniszter.

(kiemelt kép: 444.hu)

Valódi Hírek