Kiszivárgott: Orbánék szétverik és szétszórják a városban a Színművészetit

Így törnék meg a diákok összetartását.

Széttelepítik a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatási helyszíneit – számolt be róla az RTL Klub hétfői Híradója, oktatói forrásokra hivatkozva.

A csatorna értesülései szerint a filmeseket a Vas utcából Budára, a Duna TV évek óta üresen álló székházába telepítik.

Az állami épület decemberben került a Színház- és Filmművészetért Alapítvány vagyonkezelésébe.

Ugyanakkor a színész szakos hallgatók a pesti oldalon maradnának, míg az adminisztráció egy részét lágymányosi Infoparkba szerveznék ki. Ugyanígy a kollégium sem maradna a Vas utcában.

Az egyetemet ősszel elfoglaló diákoknak végül november idején a járványhelyzet miatt kellett 70 nap ellenállás után elhagyniuk az intézményt.

A diákok és az oktatók azért kezdtek titlkozásba, mert a kormány nem hagyott nekik beleszólást abba, kik kerüljenek be az egyetemet irányító kuratóriumba, aminek Vidnyásznky Attila került az élére.

Forgács Péter, az egyetem egyik oktatója az RTL Klubnak azt mondta, hogy a szétszervezéssel meg lehet akadályozni az őszihez hasonló blokádokat, ugyanakkor a képzés kárát fogja látni a dezintegrációnak.

Az egyetem Vas utcai épületében az oktatás megszűnik és az Ódry Színpadot is bezárják.

Videó:

.

(RTL Klub)