Varga Mihálynak a Capitolium ostroma jutott eszébe arról, hogy Tordai Bence kitett három plakátot az irodájára

A pénzügyminiszter szerint a Capitolium ostroma megindítóan hatott Tordaira.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője pénteken Varga Mihály irodája előtt beszélt arról, hogy a pénzügyminiszter – aki egyben a 4. választókerület képviselője is – vonható felelősségre, amiért szilveszterkor a kormány több milliárd forint kórházi támogatást vett el a II. és III. kerülettől. Ezt a pénzt az orvosi rendelők építésére és felújítására szánták volna a kerület vezetői.

„Varga Mihály elárulta a kerületét, átverte a II. és III. kerületi embereket, azon az áron is, hogy felülírták a korábban hatályos kormányrendeletet” – mondta Tordai, aki szerint a kormány így bosszulja meg azt, hogy a kerületben és a fővárosban elveszítették a 2019-es önkormányzati választásokat.

Varga Mihály átverte és gyakorlatilag kizsákmányolta a saját választóit, ezért nem méltó az ő képviseletükre” –

jelentette ki a párbeszédes képviselő, aki ezt követően Varga irodájának ajtajára kitett három A3-as plakátot, amelyen többek közt az is olvasható, hogy “ellopott orvosi rendelő”, illetve néhány sárga-fekete szalagot.

Tordai plakátozó akciójára később Varga Mihály is reagált a Facebook-oldalán, ahol azt írta:

„A washingtoni események láthatóan megindítóan hatottak Tordai Bencére. Pesthidegkúti irodám előtt tartott produkciója akár a rongálás vétségét is felveti”.

A pénzügyminiszter hozzátette, a kormány minden erőforrásával igyekszik a koronavírus-járványt leküzdeni, és nem tettek le arról, hogy a II. és III. kerület intézményei megújuljanak, de ebben az önkormányzatoknak is nagyobb szerepet kell vállalniuk.

“Tordai figyelmét az is elkerülte, hogy Budán és Óbudán jelenleg is több egészségügyi fejlesztés zajlik – ORFI, Szent János Kórház, Szent Margit Kórház, Budai Irgalmasrendi Kórház, Szent Ferenc Kórház, háziorvosi rendelők -, pedig ezekről a fejlesztésekről a II. kerületi önkormányzatba delegált családtagjától is képet kaphatott volna

A washingtoni események láthatóan megindítóan hatottak Tordai Bencére. Pesthidegkúti irodám előtt tartott produkciója…

Posted by Varga Mihály on Friday, 8 January 2021

(Tordai Bence/Varga Mihály Facebook)