Végre valami, amiben 15 évvel megelőztük a nyugatot.
Kellett várni másfél napot, míg sikerült a Fideszben megegyezni arról, hogy mi legyen a „hivatalos” kommunikáció a szerda este Washingtonban történtekkel kapcsolatban: pénteken már sorra jelennek meg a kormánypárti vélemények, a reggeli szokásos Kossuth rádiós interjújában maga Orbán Viktor is elemezte a helyzetet pár mondatban.
Amikor azon gondolkoztak, hogy mit kell erről mondani, nem volt könnyű dolguk, hiszen a 2006 őszén történt tüntetéssorozatról, az MTV-székház ostromáról (szeptember 18.) és az október 23-i zavargásokról az is hallott, aki akkoriban szokott bilire. Más kérdés, hogy mit és milyen tálalásban.
Mindkét esetben kormányellenes tüntetők törtek be a főváros egyik emblematikus, demokráciát is jelképező épületébe, dúlták szét azt és annak környékét (esetünkben október 23-án a fél Belvárost).
Zavargások Budapest belvárosában 2006 őszén
Ennek ellenére Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádión a magyar baloldal erőszakos fellépéséről beszélt a 2018-as rabszolgatörvény elfogadását követő tüntetéssorozatra utalva, bár arra már a műsorvezető emlékeztette, hogy nem 2006-ról, hanem 2018-ról van szó.
„Hát már nem is tudom, melyik évben volt.” — mondta Orbán.
Freud is elismerően csettintene egy ekkora elszólás hallatán. Tudja a mi miniszterelnökünk, hogy van itthon mihez hasonlítani a szerdai washingtoni „bulit”, csak az évszámot tévesztette el kétszeresen is: először akkor, amikor hajánál fogva előrángatta a 2018-as kormányellenes tüntetéseket, másodszor pedig, amikor önkéntelenül kibukott belőle, amivel maga is tisztában van, hogy a 2006-os belvárosrombolás itt a valós hivatkozási alap.
Végre valami, amiben 15 évvel megelőztük a nyugatot.
2018-ban Fekete-Győr András eldobott egy partikon is használatos füstbombát egy tüntetésen, Orbán szerint pedig ez ekvivalens azzal, hogy egy laposföld- és chemtrail-hívő Trump-fanatikus horda, vezére hergelésére megrohamozza az amerikai törvényhozás épületét, és élén egy megkérdőjelezhető elmeállapotú, busójelmezes Qanon-sámánnal betör abba.
Trump-szimpatizánsok a Capitoliumban
A miniszterelnök tudatalattija persze nem hazudik, mert 2006-ban nálunk is történtek hasonló események, elég csak a macskakődobálásra, tankelkötésre, barikádemelésre, kuka- és autógyújtogatásra gondolni, noha már akkor is békés tüntetők gyanútlan sétálgatásáról, és az ellenük erőszakkal fellépő rendőrségről szólt a Fidesz-narratíva.
Persze tévedés lenne a szépen vasalt bocskaiban „Gyurcsány takarodj”-transzparenst tartó, székely himnuszt éneklő, 2006-ban is Trianon miatt könnyes szemű tüntetőket az autóborogató csőcselékkel összemosni, ahogyan a szerdai balhét sem „minden Trump-szavazó”, hanem egy radikális, erőszakos, direkt a bajt kereső és provokáló kisebbség generálta.
Ezt a típust itthon az a futballszurkoló testesíti meg, aki kiszámolja, hogy mennyivel a meccskezdés előtt kell találkozni az ellenfél csapatának ultráival egy jó verekedésre ahhoz, hogy még a kezdőrúgásra odaérjenek.
Zavargások Budapest belvárosában 2006 őszén
A lényegi kérdés itt az, hogy ezt a radikalizált, legtöbbször szélsőjobboldali nézeteket valló kemény magot a nagypolitika mire használja.
Mert azt nem lehet, hogy amikor ránk szavaznak, akkor ők a kedves választóink, amikor meg balhéznak, akkor saját kommunikációs céljainkra használjuk a kialakult káoszt, és miután ők elvégezték a piszkos munkát, elhatárolódunk azzal, hogy nekünk semmi közünk az erőszakhoz.
Vagy minden körülmények között a „mieink”, vagy semmilyen körülmények között ne legyenek azok; vagy vállaljuk a felelősséget a felhergelésükért, vagy a szorgos kampányban előre lemondva a szavazataikról, elutasítjuk a velük való közösségvállalás minden formáját.
Nincs középút.
Az ilyen önjelölt „nemzethy” forradalmárokat a jóérzésű többség persze elvakultnak és kártékonynak gondolja — minthogy jórészt azok is — , vezérkaruk viszont teljesen hülyének nézi és használja őket. Egyelőre nem tudni, mi a veszélyesebb: ha rájönnek erre, vagy ha nem.
