Az Origo olyan alternatív valóságot állított fel a Capitolium elleni támadásról, amit Trump is megirigyelhet

Párhuzamos valóságok Origo módra.

“A botrányos novemberi választást követően totális káoszt hozott Joe Biden elnöksége” címmel hozta le a washingtoni Capitoliumban történt eseményekről szóló beszámolóját az Origo.

A cikket azzal vezetik fel, hogy “újabb botrányt okozott Amerikában a megválasztott demokrata elnök, Joe Biden elnöksége”, holott valójában Bident csak két hét múlva, január 21-én iktatják hivatalba, így gyakorlatilag még el sem kezdődött az elnöksége.

A zavargások és az, hogy Donald Trump támogatóinak sikerült betörni az amerikai törvényhozás épületébe,

az Origo szerint azért valósulhatott meg, mert a rendőröket felkészületlenül érte a trumpisták tömeges támadása.

Holott az elnök támogatói a közösségi médiában “már hetek óta tervezték a különböző közösségi oldalakon a megmozdulásokat.”

Emellett a kormánylap szerint a négy ember halálát okozó erőszakot legitimálja az is, hogy a tömeget felbosszantotta a “gyanús elnökválasztás”.

A lap elsősorban a nyíltan Trump-támogató Fox News-ra alapozza a cikkét, és először azt írja, hogy a “terv a Wild Protest, vagyis az őrületes tüntetés nevet kapta Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének egy korábbi Twitter-bejegyzése után, amelyben arra szólította fel követőit, hogy az amerikai elnöki választások végeredménye miatt kialakult gyászukat vigyék az utcára.”

Majd azzal folytatja, hogy

Donald Trump végig arra kérte a tüntetőket, hogy “ne legyenek erőszakosak, legyen békés a demonstráció”. Ez a kijelentés azonban hamis,

tekintve, hogy Trump az elnökválasztás napja, azaz november 3-a óta hergeli az embereket a közösségi médiában és azon kívül is.

Sőt, szerdán személyesen is részt vett az őt támogató demonstráción, ahol arról beszélt, hogy “soha nem adjuk fel, soha nem ismerjük el a vereséget”, illetve arra buzdította az embereket, hogy menjenek a Capitolium épületéhez, gyengeséggel ugyanis nem lehet visszaszerezni az országot.

Ezt követően az elnök már csak akkor szólt az embereihez, amikor már elfoglalták a törvényhozás épületét. A közösségi oldalára feltöltött videóban pedig amellett, hogy valóban megkérte a tüntetőket, hogy menjenek haza, arról is beszélt, hogy szereti őket, megérti a csalódottságukat és a fájdalmukat, majd újonnan hozzátette, hogy a szerinte a választásokat elcsalták.

(origo/444.hu nyomán)