FRISS: Újabb Magyarországon is érezhető földrengés volt a horvátoknál

Ezúttal is Petrinja közelében mozdult meg a föld.

Cikkünk frissül.

Szerdán 18 óra körül újabb, 5,3-as erősségű földrengés rázta meg Horvátországot. A földmozgás ezúttal is érezni lehetett Magyaország több pontján is – erősítette meg az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa.

Győri Erzsébet azt mondta: az 5,3-es magnitúdójú utórengés 17 óra 1 perckor keletkezett Horvátországban. A magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről – tette hozzá.

Több olvasónk is arról számolt be, hogy Zalaegerszegen és Budapesten is érezhető volt a földmozgás. Az MTI Zala megyei tudósítója szerint a nagykanizsai otthonukban kilengett a karácsonyfa, az ülőgarnitúra pedig megremegett alatta.

A szeizmológiai obszervatórium közleménye szerint az 5,3-as erősségű földrengés – amely a 2020. december 29-ei, 6,3-as erősségű földrengés utórengése volt – helyi idő szerint 18.01 perckor keletkezett, 10 kilométeres mélységben, ismét Petrinja község közelében, a magyar határtól megközelítőleg 100 kilométerre.

Ma 18:00 után pár perccel újabb, hazánk területén is érezhető földrengés pattant ki Petrinja közelében…

Posted by ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium on Wednesday, 6 January 2021

Darinko Dumbović, Petrinja polgármestere azt mondta, hogy az új földrengéssel a romok ismét szétszóródtak a városban. Az új rengés károkat okozott Zágráb felső városában. Egyelőre nem érkezett jelentés újabb károkról – írja a Telex.

Múlt hétfőn és kedden két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot; a katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.

(MTI/Telex)

(Kiemelt kép: A december 29-i földrengés romjai mellett egy mentő a Petrinja közelében fekvő Strasnik faluban 2021. január 4-én. Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat)

Valódi Hírek