Nagy-Britanniában a tömeges szűrések kezdete óta egyszer sem volt ilyen magas a fertőzöttek száma

Egy nap alatt 60 ezer új fertőzöttet találtak az országban.

Az egészségügyi minisztérium kedd esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 60 916 új fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte.

Most először fordult elő, hogy a tesztekkel kimutatott új koronavírus-fertőzések száma meghaladta 60 ezret egy nap alatt.

Az új adatsor szerint a kedden zárult egy hétben 391 615 koronavírus-fertőzést szűrtek ki. Ez 119 064-gyel, 43,7 százalékkal több az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe –

kedden 830 páciens halt meg Covid-19 betegségben.

A kedd este zárult egy hétben 4738 halálos áldozata volt a nagy-britanniai koronavírus-járványnak, 1478-cal, 45,3 százalékkal több, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A visszamenőleges számítások alapján áprilisban, a járvány tavaszi nagy-britanniai tetőzésének idején valószínűleg meghaladta a százezret a naponta bekövetkezett új koronavírus-fertőzések száma, de az akkor még igen szűkös, napi 15-20 ezer koronavírus-teszt elvégzésére elégséges tesztelési kapacitással ennek csak a töredékét, naponta 5-6 ezret lehetett kiszűrni.

A brit egészségügyi minisztérium kedd esti beszámolója szerint előző nap 464 611 koronavírus-szűrést végeztek országszerte, de az elmúlt időszakban előfordult, hogy meghaladta a félmilliót a naponta elvégzett tesztek száma.

A brit kormány karácsony előtt új koronavírus-variáns azonosítását jelentette be. A vizsgálatok adatai szerint a Nagy-Britannián belül mindenekelőtt Londonban és Délkelet-Angliában terjedő változat fertőzőképessége 50-70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított típusokét.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a koronavírus-fertőzések gyors terjedésének megfékezésére a brit kormány keddtől Anglia egész területére szigorításokat rendelt el.

Ennek értelmében kedden nulla órától

Anglia lakossága újból csak a legindokoltabb esetekben – például az alapvető fontosságú cikkek megvásárlása, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás vagy sport céljából – hagyhatja el otthonát, illetve akkor, ha valaki családon belüli erőszakcselekmény elől kénytelen menekülni.

Munkába is járhatnak azok, akiknek otthoni munkavégzése nem megoldható.

A munkába utazástól eltekintve azonban az engedélyezett lakhelyelhagyások esetén is mindenkinek törekednie kell arra, hogy lakóhelye közelében maradjon, és a szabadtéri testmozgást napi egy alkalomra kell korlátozni.

Az egész Angliára egységesen kiterjedő új korlátozó intézkedések felváltották az eddigi sávos rendszert, amelynek alapján az egyes országrészekben eltérő, a helyi járványhelyzetnek megfelelő készültségi fokozatok voltak érvényben.

Az Egyesült Királyságban azonban már folyamatban van az ország történetének legnagyobb oltási kampánya, és a brit kormány várakozása szerint a legveszélyeztetettebb lakossági csoportokból már február közepére mindenkinek beadják a koronavírus elleni vakcina első dózisát.

(via mti)