Megvan, melyik cég őrzi a Puskás Arénát — 1,8 milliárdért

Már decemberben megállapodtak.

A Valton-Sec Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. nyerte a Puskás Aréna őrzés-védelmét, ajánlata nettó 1,8 milliárd forint volt

A nyílt tender eredményét a Nemzeti Sportközpontok közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. A cég feladatai közt lesznek

őrzés- védelmi, riasztási feladatok, portaszolgálat és recepciós feladatok, kamerarendszer kezelése, járőrszolgálat, gépjárműforgalom koordináció, biztonsági terv és jelentések készítése, illetve rendezvénybiztosítás.

A létesítmény „alap üzemelési” őrzési feladataihoz egy napra legfeljebb 12 fő szükséges. A tervezett idő napi 204 óra, évi 77 500 óra, amely lehívására az ajánlatkérő kötelezettséget vállal.

A korábbi kiírás alapján a keretmegállapodás a hatálybalépéstől számított egy évre jön létre. A megállapodás hatálya legfeljebb két alkalommal, további egy-egy évvel meghosszabbítható a szerződéstervezetben meghatározott feltételek szerint.

A nyertessel december 23-án kötött szerződést az ajánlatkérő.

 

Valódi Hírek