Gyopáros Alpár szerint úgy meglódult a kistelepülések fejlődése, hogy alig lehet követni

Bíznak a magyar vidékben.

A rendelkezésre álló adatok és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy az ötezer lélekszám alatti települések komoly fejlődésnek indultak a Magyar falu program 2019-es kezdete óta, a program legfontosabb céljával összhangban jellemzően megállt az elvándorlás és a népességfogyás a falvakban – írta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.

Gyopáros Alpár emlékeztetett, a programot a „szükség hívta életre”, ezért 2018-ban Orbán Viktor miniszterelnök bejelentett egy olyan összetett tervet, amely kifejezetten a helyi, kistelepülési igényekre és problémákra kínál megoldást.

A teljes Magyar falu program kétéves költségvetése meghaladja a 350 milliárd forintot, amely tisztán állami támogatás.

A kedvezményezettek jelen pillanatban a magánszemélyek, az önkormányzatok, az önkormányzati társulások, az egyházközségek, az iskolafenntartó tankerületi központok, a civil szervezetek és a hazai, alacsonyabb rendű úthálózat fejlesztéséért és karbantartásáért felelős állami cégek.

A kormánybiztos közölte, a vidéki otthonteremtést segítő falusi CSOK keretében a vissza nem térítendő támogatást csaknem 16 ezer, kistelepülésen élő vagy falura költöző család igényelte, több mint 83 milliárd forint értékben.

A falusi útalap keretében a rossz állapotú, akár 30-40 éven keresztül elhanyagolt mellékutak felújítására két év alatt mintegy 122 milliárd forint forrást biztosított az állam, amely 1300 kilométernyi útfelújítást és burkolatjavítást jelent.

A pályázati rendszerben támogatott, a helyi életminőség javítását célzó, kisléptékű falusi fejlesztések, valamint a civil szervezeteket segítő felhívások keretében a két év során a nyertes pályázatok száma meghaladja a 12 ezret, a kifizetett állami támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot.

A jogosult települések mintegy 98 százaléka nyert már támogatást legalább egy, helyben fontos fejlesztés megvalósítására, valamint csaknem 1600 civil szervezet kapott mentőövet tevékenysége segítéséhez – olvasható a közleményben.

Gyopáros Alpár kiemelte:

a polgári kormány bízik a magyar vidékben, hisz a vidéki emberek tehetségében és szorgalmában,

ezért a Magyar falu program új elemekkel és még nagyobb lendülettel folytatódik jövőre.

A 2021-es költségvetés az eddigieknél is nagyobb forrást nyújt a kistelepülések számára és a vidéki emberek, a vidéki Magyarország fejlesztésére. Idén bővül a falusi csok, nagyobb számban kerülnek felújításra a mellékutak, folytatódnak a pályázatok, és támogatást kapnak a falusi kisboltok is – zárul a kommüniké.

Valódi Hírek