Így is lehet: Izraelben két hét alatt közel egymillió embert oltottak be koronavírus ellen

Ez a lakosság több mint 10%-át jelenti.

Izrael az első ország a világon, amelynek lakossági átoltottsága meghaladja a tíz százalékot. A Pfizer és a BioNTech közös vakcinájával ugyanis

már 950 ezer embert oltottak be a 9 millió 300 ezres lakosú országban.

A beoltottak ez idáig csak az első dózist kapták meg, így még egy emlékeztető oltásra is szükség lesz a következő hetekben. Az oltóanyagok 41%-a a 60 év felettieknek jutott, a többi pedig az egészségügyiseknek és a krónikus betegeknek, valamint a biztonságszolgálati dolgozóknak jutott.

A jól szervezett egészségügyi hálózatnak köszönhetően a gyógyszergyártó vállalatok szívesen biztosítják az oltóanyagot Izraelnek.

Az ország példája lehet annak, hogy mennyire hatékony és ártalmatlan a koronavírus elleni vakcina.

A 12-es kereskedelmi televízió értesülése szerint az is segítette a vakcinák beszerzését, hogy az Európai Uniónál és az Egyesült Államoknál drágábban szerezték be a vakcinákat. Ennek oka a március végén esedékes előrehozott parlamenti választás lehet, amely már a negyedik lesz rövid időn belül.

A gyorsaságnak azonban hátrányai is vannak: kifogyóban vannak az oltóanyagkészletek, így lehet, hogy januárban csak a már beoltottaknak tudják majd biztosítani a második dózist, új embereket egy ideig nem tudnak majd beoltani. Ezt a problémát a későbbre ígért oltások megsürgetésével próbálják megoldani.

Izraelben az egészségügyi ellátás szinte minden esetben ingyenes és könnyen hozzáférhető. Ez szemben áll az Egyesült Államok privatizált, nagyrészt fizetős, vagy a britek túlközpontosított, bürokratikus egészségügyével.

Négy egészségpénztár verseng egymással Izraelben az ellátottak kegyeiért. Az állami támogatást az ellátottak számának megfelelően kapják az egészségpénztárak.

Az országban kevés az oltásellenes hang, és ez is hozzájárul a sikeres védekezéshez. Jelenleg a lakosság átoltottsága Izrael mellett Bahreinben, az Egyesült Királyságban, az Amerikai Egyesült Államokban és Dániában a legmagasabb.

(Telex nyomán)

 

Valódi Hírek