Győrfi Pál: Száz embert kellett detoxikálóba vinni szilveszter éjjelén, több kiskorú is volt közöttük

Egy ember pedig szén-monoxid mérgezésben halt meg 2021 első napján.

Száz embert, köztük hét kiskorút kellett detoxikálóba vinni szilveszterkor – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője pénteken reggel.

Győrfi Pál közleménye szerint 2020 utolsó napján 3050 esetük volt a mentőknek. Ebből a fővárosi feladatszám 879 volt.

A közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek, szén-monoxid-mérgezések és belgyógyászati rosszullétek mellett idén a mentőegységeket két pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották – írta.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pedig arról tájékoztatott, hogy kilenc tűzeset történt tűzijáték miatt.

Az új év első napján egy ember meghalt szén-monoxid-mérgezés miatt.

Mukics Dániel azt írta: az elmúlt év utolsó napján 125 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, 29 tűzesetnél és 58 műszaki mentésnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak.

Szegeden egy szeméttároló égett, amit tűzijátékok gyújtottak meg. Mátészalkán egy felújítás alatt álló étteremben okozott tüzet egy tűzijáték. A tűzoltók rövid időn belül eloltották a lángokat, és két gázpalackot hoztak ki az étteremből.

Társasház erkélyén volt tűz egy tűzijáték miatt Budapesten a VIII. kerületben. Szintén Budapesten a III. kerületben tűzijátékos dobozok izzottak egy iskola udvarán. A VI. kerületben egy társasház hatodik emeleti erkélyén égett egy beépített napellenző.

Tűzijáték okozta azt a tüzet is, amelyben egy ponyvaszerkezetű garázs égett Felsőzsolcán. Tiszaalpáron egy családi ház teteje gyulladt ki pirotechnikai termék miatt.

Dunaharasztiban tűzijáték miatt égett egy családi ház teteje és a tűz a szomszéd telken álló járműben, illetve a két ház közötti kerítésben is kárt tett. Gerdén ugyancsak tűzijáték miatt gyulladt ki egy családi ház teteje.

Budapest III. kerületében egy karácsonyfán meggyújtott csillagszóró miatt gyulladt ki egy társasházi lakás. A tűzoltók a lángokat megfékezték, de a lakás lakhatatlanná vált, az ott élő három ember elhelyezéséről az önkormányzat gondoskodott.

A szóvivő kitért arra is, hogy péntek reggel, Pannonhalmán két embert eszméletlen állapotban találtak otthonuk fürdőszobájában. A szén-monoxid-mérgezés következtében egyikük életét vesztette.

Ugyancsak a szén-monoxid miatt Csorváson hárman lettek rosszul. Ott a tűzoltók a gázkazán mellett rendkívül magas szén-monoxid-koncentrációt mutattak ki – írta Mukics Dániel.

(via MTI)

Valódi Hírek