Dobrev Klára: Még a Fidesz-szavazók is megdöbbennek, Orbánék mennyire magukra hagyták őket a válságban

2020 a ráeszmélés éve volt az Európai Parlament magyar alelnöke szerint.

Dobrev Klára évértékelő posztját változtatás nélkül idézzük az EP-képviselő közösségi oldaláról:

2020 a koronavírus éve volt. Fenekestül felforgatta az életünket.

Egyik napról a másikra másként kellett dolgoznunk, másként utaznunk, másként szeretnünk, másként kellett ünnepelnünk, mint eddig.

Félelmekkel és bizonytalansággal teli év volt. Fájóan sokan vesztették el szeretteiket, és elviselhetetlenül nagy azoknak a száma, akik elvesztették munkahelyeiket, szűkös tartalékjaikat hamar felélték, így okkal szoronganak a jövőtől.

Sem a vírus, sem a válság nem ismeri a pártszíneket: Egyformán sújt fideszes, DK-s, és más szavazókat.

Éppen ezért még a Fidesz támogatói is hitetlenkedve csóválják fejüket, amikor azt látják, hogy az európai segítséget ismét nem a rászorultak kapják, hanem az ország vezetői még ilyenkor, a baj közepette is saját zsebüket tömik.

Egyre többen veszik észre, hogy kormányuk magukra hagyta őket. Egyre többen látják a kapkodást, az átgondolatlan döntések sorozatát, az önkormányzatokkal, azaz az emberekkel való hadviselést.

Egyre kevesebben értik, hogy Orbán a vírus elleni harc jegyében miért Európával hadakozik.

Még a lelkes Fidesz-hívők is megdöbbennek azon, hogy a miniszterelnök 3000 magyar állampolgárt kísérleti nyúlként szolgál fel Putyinnak.

2020-ra úgy fogunk visszaemlékezni, hogy ez nem csupán a vírus, hanem a ráeszmélés éve is volt. Magyarok tömegei döbbentek rá, hogy Magyarországon minden folyik, csak éppen kormányzás nem. Vannak helyette nagy szavak, és vannak legfőképp a nem létező ellenségek.

Amíg az „ellenség” valami távoli, arc nélküli és mondvacsinált, könnyű volt győzelmi jelentéseket harsogni. Amint azonban az ellenség a vírus és az azt követő válság képében valóságos veszélyt jelent, a kormány tehetetlen, cselekvésre alkalmatlan.

Így aztán a folyamatos megfélemlítés ellenére egyre többen mondják, most már hangosan is, hogy eddig és ne tovább. Orbán mind politikai, mind morális értelemben végképp megbukott, 2022-ban mennie kell és menni is fog!

2020 az az év is, amikor az ellenzék magára talált, és az orbáni választási rendszer csapdájában is megtalálta a győzelemhez vezető utat. Egy közös jelölt minden fideszes jelölttel szemben, egy közös miniszterelnök-jelölt Orbánnal szemben. Így hozzuk létre 2022-ben közös Magyarországunkat.

A legsürgősebb feladat most a vírus és a válság legyőzése. Szerencsénkre, az Európai Unió tagjaként élvezzük az Unió támogatását: tőlük kapjuk az oltóanyagot, és Orbán vétóval való fenyegetőzése ellenére özönlenek a milliárdok Magyarországra, de azt már Orbánék nem fogják tudni elorozni a rászorulóktól és saját zsebre vágni.

A vírus legyőzésével visszaszerezzük korábbi életünket, Orbán legyőzésével visszaszerezzük a békés, építő, megbecsülést adó és tiszteletet kiérdemlő Magyarországunkat. Megalapozzuk Magyarország győzelmét a gonosz felett!

Boldog új esztendőt – így szoktuk mondani. Ezúttal egy egymást szorosan ölelő és puszilkodó új évek kívánok. Sokkal szebbet, mint ez a mostani volt!


.

Valódi Hírek