Novák Katalin szerint még soha nem volt ilyen nagy a Fidesz támogatottsága

Ráadásul Orbánnal mindenki szívesen dolgozna együtt.

Két tálca sütemény sütése közt Novák Katalinnak arra is jutott ideje, hogy ünnepi interjút adjon a Magyar Nemzetnek.

A családokért felelős tárca nélküle miniszter egyebek mellett beszélt a Fidesz esetleges Néppártból való kilépéséről is. Szerinte

A Fidesszel ellentétben az Európai Néppártban a széthúzó erő nagyobb, mint az összetartó,

ezért a kérdés inkább az: kimondja-e végre valaki, és itt elsősorban a német kereszténydemokratákra gondolok, hogy hagyjuk ezeket a nevetséges, önpusztító vitákat, dolgozzunk inkább azért, hogy legyenek konzervatív, jobbközép válaszaink az európai kihívásokra.”

Hangsúlyozta, az európai politika egyik legerősebb pártja a Fidesz.

Novák szerint ráadásul Angela Merkel közeljövőbeni távozása után a legnagyobb tapasztalattal rendelkező kormányfő Orbán Viktor lesz. „Sokan dolgoznának szívesen vele egy csapatban ”– tette hozzá.

A kérdések közt felmerült az is, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint csökkent a Fidesz támogatottsága. A miniszter szerint felesleges „félidőben az eredményjelző táblára pillantani”, hiszen úgyis csak a végeredmény számít majd.

Hozzátette, ő úgy tudja, hogy most magasabb a támogatottságuk, mint az előző két ciklus azonos időszakában, amelyek után kétharmados többséggel megnyerték a választásokat.

(Magyar Nemzet nyomán)

Valódi Hírek