Számokkal bizonyítja a DK: A kormány végig hazudott a járványkezeléssel kapcsolatban

A vírusnál csak a kormányzati felkészülés hiánya a veszélyesebb.

Online sajtótájékoztatót tartott Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője.

Varga elmondta: Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában folytatta az alternatív valóság építését.

A politikus úgy gondolja, hogy a miniszterelnök hazudik,

amikor azt mondja, hogy felkészítették az orvosokat és az egészségügyi ellátórendszert a koronavírus második hullámára.

A képviselő úgy látja, hogy Orbán a pár hónappal ezelőtt történtekért és az egészségügyi ellátórendszer teljes összeomlásáért sem képes vállalni a felelősséget.

A magyar kormány nyáron nem csinált semmit. Nem tett semmit, ennek a szörnyű, emberéletekben mérhető árát pedig mi, magyarok mind a mai napig fizetjük.” — jelentette ki Varga.

Varga elmondta, hogy a kormány, amikor kellett volna, nem tesztelt, aztán egyszer csak bepánikolt, és lezárta a határokat.

Ez, kérem szépen, nem egy hőstörténet, hanem egy gyenge, alkalmatlan, összeomló pánikkormány szomorú története

— mondta a politikus.

A DK szerint nem a kormánynak köszönhetően, hanem annak ellenére fogja legyőzni a magyar társadalom a koronavírust. Varga emlékeztetni szeretné az „amnéziásnak tűnő” miniszterelnököt, hogy augusztusban végén még napi 130-178 fertőzött volt, ma pedig már 4428 új fertőzöttet diagnosztizáltak.

Augusztus végén még összesen 6139 fő volt fertőzött, ma már 295 977. Nyár végén még 615 elhunytat tartottak számon, ma pedig „ez a megdöbbentő szám7725 fő — ismertette az adatokat a képviselő.

Varga úgy véli, hogy a vírusnál csak a kormányzati felkészülés hiánya a veszélyesebb.

Ezt azzal támasztotta alá, hogy augusztus óta huszonötszörösére nőtt az összes fertőzött száma, ötvenszer annyian vannak az új fertőzöttek, valamint tizenkétszer annyi az elhunytak száma.

Már 34 egészségügyi dolgozó halt bele a koronavírus-fertőzésbe, és ez is azt bizonyítja, hogy a kormány nem biztosított védőfelszerelést számukra. Szeptember 1-je helyett október 1-jén kezdődött el a lázmérés az oktatási intézményekben, és november 1-jéig már hét tanár halt bele a koronavírusba, ecsetelte a politikus.

Varga azt is sérelmezte, hogy már második hónapja van lezárva az ország, úgy, hogy

nem volt ingyenes és tömeges tesztelés Magyarországon.

Nyárra közel félmillió ember maradt munka nélkül, mert nem kezelte megfelelően a járványból fakadó gazdasági válságot a kormány.

A politikus megismételte, hogy a kormány hibája az elhibázott válságkezelés. Varga Zoltán szerint az ország hamarosan — még a kormányzati tétlenkedés ellenére is — le fogja győzni a koronavírust.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Varga Zoltán sajtótájékoztatója itt tekinthető meg:

 

Valódi Hírek