Őslakos indián nőt nevezett meg Joe Biden belügyminiszternek

Az USA történetében először.

Joe Biden Deb Haaland indián őslakos származású képviselőt jelölte belügyminiszternek. Amikor ezt a szenátus is jóváhagyja, Haaland lesz

az első őslakos származású miniszter az országban.

Haaland támogatottsága igen magas: a mainstream demokraták, a törzsi vezetők, a progresszív aktivisták, de még Hollywood is támogatta jelölését.

Belügyminiszterként feladata elsősorban a szövetségi állami tulajdonban levő területek kezelése, a környezetvédelem és az indián őslakosság helyzetének javítása lesz. Ő fogja Biden zöld energiára vonatkozó átállási tervének megvalósítását is felügyelni.

Biden megígérte, hogy leállítja az új olaj- és gázfúrási terveket, amelyek környezetkárosítók, azonban Donald Trump nagy erőkkel támogatta őket.

Nancy Pelosi, a képviselőház elnöke ugyan először nem volt elragadtatva, hogy Haaland kinevezése miatt, tekintve, hogy emiatt a kongresszus veszít egy demokrata tagot, de azt mondta nem fog az útjába állni.

„Az egyik letiszteltebb és legjobb tagja a kongresszusnak, akivel valaha együtt dolgoztam”

– mondta végül Pelosi.

Alexandria Ocasio-Cortez, a progresszívek egyik legismertebb, szintén nem európai származású képviselője is elégedett volt Haaland jelölésével. „Végtelenül boldog vagyok” – lelkendezett Ocasio-Cortez Haaland je

A hollywoodi sztárok közül Mark Ruffalo, Marisa Tomei, Kerry Washington, America Ferrera, Mandy Moore és Cher is kifejezte örömét Haaland kinevezésével kapcsolatban.

(dailymail.co.uk)

Valódi Hírek