Eldőlt: Megszavazta az Európai Parlament a jogállamisági mechanizmust

Már január 1-jétől vizsgálják a gyanús eseteket.

Az Európai Parlament a brüsszeli plenáris ülésén jóváhagyta a jogállamisági feltételrendszerről szóló, az uniós források védelmét szolgáló rendeletet – közölte az uniós parlament szerdán.

Az új rendelet értelmében az uniós kifizetések visszatarthatók azoktól az országoktól,

ahol az uniós források kezelése kapcsán bebizonyosodik a jogállamiság megsértése.

“A jogállamiság jogszabály január elsejétől életbe lép, innentől kezdve minden jogsértés ide tartozik, a Bizottság pedig késlekedés nélkül fel fog lépni” – jelentette ki Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke azon a vitán, amelyet az Európai Parlamentben tartottak a múlt heti uniós csúcstalálkozó eredményeiről.

Az elnök hozzátette, hogy a testület iránymutatásokat fogad majd el, amelyek szintén nem változtatják meg a jogszabályt, csak megmutatják, hogyan kell alkalmazni a rendelkezéseket.

Az Európai Néppárt nevében Manfred Weber azt mondta, hogy a Bizottságnak az első naptól kezdve készen kell állni a jogállamisági mechanizmus alkalmazására, innentől kezdve azonban az Európai Parlamentnek ebben nem lesz szerepe.

Ez egy független eljárás, amit az Európai Bizottságnak pártatlanul, a tényekre támaszkodva kell lefolytatnia – tette hozzá.

Terry Reintke, német zöldpárti képviselő úgy fogalmazott:

“Minél hangosabban kiabál a magyar kormány, hogy győzött, annál inkább megpróbálják eltussolni a tényeket. Orbán Viktor ezt már nem leplezheti a kirohanásaival.”

Cseh Katalin, a Momentum képviselője arról beszélt, hogy januártól már nem lehet kifogása az Európai Uniónak, amikor arról van szó, hogy fel kell lépni a magyarországi korrupció ellen.

A jogerőre emelkedett új rendelet 2021. január elsejétől az unió és a tagállamok közös kezelésében álló forrásokra érvényes.

A tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács a múlt héten erősítette meg a júliusi EU-csúcstalálkozón elfogadott megállapodást az Európai Unió következő hétéves költségvetéséről és a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alapról.

A rendelethez záradékot csatoltak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik.

A mechanizmus alkalmazása esetén első lépésként, amennyiben megállapítja, hogy egy tagállam jogsértést követ el, az Európai Bizottság javasolhatja a feltételrendszerhez kapcsolódó eljárás megindítását.

Ezt követően a tagállamokat tömörítő Tanácsnak egy hónap, kivételes esetben három hónap áll rendelkezésére, hogy minősített többséggel szavazzon a javasolt intézkedésekről. A teljes döntési mechanizmus időtartama 7-9 hónap.

Az új jogszabály nem csak egyedi esetekben, hanem – a szöveg szerint – akkor is alkalmazható lesz, ha az alapvető jogok (például az igazságszolgáltatás függetlensége) rendszerszintűen sérülnek, és ennek hatása van az uniós források kezelésére.

A jogszabály biztosítja, hogy az uniós támogatásokra jogosult vagy azoktól függő végső kedvezményezettek hozzájuthassanak a támogatásokhoz az eljárás ideje alatt vagy annak lezárását követően is.

Az Európai Bizottság arra is jogosítványt kapott, hogy az adott tagállamnak járó támogatás soron következő részletének csökkentésével kiigazítsa a tagállamnak járó kifizetéseket.

A tájékoztatás szerint az Európai Parlament a rendelet elfogadása mellett egy állásfoglalásról is szavaz, amelyben ajánlásokat fogalmaz meg a tagállamok szakminisztereit tömörítő Európai Unió Tanácsa és az uniós bizottság számára a feltételrendszerről szóló rendelet alkalmazásával kapcsolatban.

Valódi Hírek