Hatalmas összegeket tapsolt el a kormány a költségvetésből: jutott pénz sportra és a határon túlra is

Az egészségügy fejlesztésére azonban már nem volt keret.

A hétfő késő este megjelent Magyar Közlönyben több olyan határozat is szerepel, amelyek a központi költségvetés büdzséjét rövidítik meg, nem is kevéssel.

Az első határozat a gazdaságvédelmi alapból von el 19 milliárd 729 millió forintot.

  • Ebből 3 milliárd 665 millió forint jár a Nemzeti Sportközpontnak.
  • A múlt hónapban több mint 13 milliárd forintot kapó Szikszó és térsége is hasonló összeggel büszkélkedhet: 3 milliárd 395 millió jut nekik fejlesztésre.
  • A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 2 milliárd 513 millió forint fordítható az alapból.
  • A vasúthálózatot 2 és fél milliárdból fejlesztik.
  • A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Szeretetkórház fejlesztésére is jutott 1 milliárd 275 millió forint.

A Központi Maradványelszámolási Alapból 6 milliárd 661 millió került átcsoportosításra.

  • Ebből az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre 3,3 milliárd forintot szán a kormány.
  • A Magyar Honvédség 1,6 milliárd forintot kap.

További összegeket osztott szét a kormány az alábbiak szerint:

  • Miután szinte a teljes Városligetet kiirtották, a Liget Budapest keretében most parkfelújítási munkálatokra kiszórtak 3,9 milliárdot.
  • 3 milliárd 709 millió forintot hagytak jóvá több Budapest VI. kerületi ingatlan, valamint a Thália Színház Nonprofit Kft.-nek a Magyar Állam tulajdonába kerülése érdekében.
  • A “Honvédelmi Minisztérium Költségvetési Gazdálkodás Információs Rendszer műszaki és üzemeltetés támogatása (support), szolgáltatás bővítése” tárgyú beszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződésben – az előzetes piackutatás alapján – bruttó 7 milliárd forint összeg erejéig, kötelezettséget vállalnak.
  • A Honvédelmi Minisztérium idén 2 milliárd 617 millió, 2021-ben pedig 6,3 milliárd forintnyi kötelezettséget vállal a tatai Klapka György laktanya bővítésére és felújítására.
  • Végezetül 5 milliárd forint jut a határon túli gazdaságfejlesztésre.

(napi.hu nyomán)