Gyurcsány bocsánatot kért a parlamentben azoktól, akiket indokolatlanul megbántott (+videó)

Nyugodtabb országot és kevesebb személyeskedést kívánt karácsonyra a DK elnöke.

Szokatlanul békülékeny hangnemben szólalt fel hétfőn a Parlamentben a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc napirend előttijében arról beszélt: bő egy hét múlva a karácsonyt fogja ünnepelni az ország, mindezt egy olyan év után, ami nagyon más volt, mint az előzőek.

Nem lesz olyan asztal, ahol ne a vírusról lenne majd szó – mondta Gyurcsány, hozzátéve: „elég sokszor egymásnak mentünk ez ügyben ebben a házban, most ezt nem tenném meg újra, a választók tudják, hogy ki mit gondol erről”

A DK elnöke kifejtette: azt kívánja az országnak, hogy leegyszerűsített adok-kapok helyett próbáljuk értő módon megérteni és megvitatni közös dolgainkat.

Hangsúlyozta: nem szeretné azt a téves látszatot kelteni, hogy az olykor nagyon mély erkölcsi dilemmákban gyökerező vitáikat a kormánypárttal a szeretet jegyében fel akarná oldani.

Ugyanakkor jó lenne elválasztani azt, hogy kinek mivel van gondja. Sokszor beleesünk abba a csapdába, hogy messze a politikai vitán túl egymás emberi méltóságát sértjük, ez nem helyes.

„Mi, akiket a választók ide küldtek, foglalkozzunk csak a közügyekkel, és hagyjuk, hogy az emberek meg éljenek maguk, olyan sokféleképpen lehet boldognak lenni, nem nekünk kell ezt eldönteni”

– fejtette ki.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: mindenkinek egy nyugodtabb időszakot kíván, majd elnézést kért mindazoktól, akiket indokolatlanul megbántott.

Itt a teljes videó:


.

Valódi Hírek