Vera Jourová: Nem fog 2022-ig elhúzódni az EB döntése jogállamiság ügyében

Orbánék előre isznak a medve bőrére.

Miután a csütörtöki EU-csúcson megszületett a kompromisszum jogállamisági mechanizmus és vétó ügyében, a magyar kormány örömmámorban úszva beszélt óriási brüsszeli győzelemről.

Vera Jourová, az Európai Bizottság igazságügyért felelős alelnöke szerint azonban nem eszik ilyen forrón a kását és korai még a Fidesz öröme. Jourová a Politicónak adott interjújában azt mondta:

„nem kell tartani attól, hogy a jogállamisági mechanizmus életbe léptetése évekig elhúzódik.”

Szerinte inkább csak hónapok kérdése, hogy Európai Unió Bírósága ítélkezzen a kérdésben, miszerint a jogállamisági mechanizmus összeegyeztethető-e az uniós joggal.

Ez azért lényeges, mert a csütörtöki döntés szerint a jogállamisági mechanizmus csak akkor léphet majd életbe, ha a bíróság Lengyelország és Magyarország kezdeményezésére megvizsgálta a kérdést és döntést hozott benne.

Egy ilyen döntés évekig is elhúzódhat, de Jourová szavait megerősítette Twitteren Petri Sarvamaa EP-képviselő, az Európai Parlament jogállamisági főtárgyalója is, aki úgy tudja, az EU Bíróság előrehozottan tárgyalja majd a mechanizmust támadó lengyel-magyar keresetet.

(Politico nyomán)

 

Valódi Hírek