Bréking: Megszületett a megállapodás az uniós költségvetésről

Orbánék elálltak a vétótól.

Megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján – jelentette be a Twitteren Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Michel azt írta, “elkezdhetjük a megvalósítást és a gazdaságunk újráépítését. A méföldkőnek tekinthető helyreállítási alapunk elősegíti a zöld és digitális átállást”.

Ez tehát azt is jelenti, hogy a lengyel és magyar kormány is elállt a vétófenyegetéstől, a 25 tagállam pedig elfogadta a német soroselnökség által kidolgozott négy oldalas dokumentumot, ami költségvetési mechanizmussá enyhíti a jogállamisági rendeletet. (Ennek részleteiről itt olvashat bővebben) Azt viszont, hogy a jogállamisági rendeletet milyen formában fogadták el, egyelőre nem derült ki.

A részleteket ismerő diplomáciai források szerint a huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás szerint a rendelethez olyan záradékot csatolnak, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik.

Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni

– közölték.

Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki emellett garanciát kapott arra, hogy az eljárásokat csakis a 2021-től odaítélt pénzek esetében indíthatják el, vagyis hiába történik még a következő években kifizetés az előző, 2014-2020-as keretből,

azokkal kapcsolatban a feltételrendszert nem lehet alkalmazni.

A most elfogadott megállapodást még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, ez azonban feltehetően meg fog történni.

(MTI/HVG nyomán)

(Kiemelt fotó: Daniel Freund/Twitter)