Szijjártó istenesen megregulázta az Európai Bizottság igazságügyi biztosát

„Fejezzed be, Didier!”

A magyarok és a lengyelek sértegetésének befejezését kérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Didier Reynders-től, az Európai Bizottság igazságügyi biztosától szombaton.

A külgazdasági- és külügyminiszter Facebook-oldalán arra reagált, hogy az Európai Bizottság biztosa egy interjúban arról beszélt az EU következő hétéves költségvetésével kapcsolatban: amennyiben nem lehetséges meggyőzni Magyarországot és Lengyelországot annak megszavazásáról, úgy a két állam nélkül kell tovább haladni.

A miniszter azt írta: „kedves Didier barátom, a hazád megbántásának mindenfajta szándéka nélkül, kérlek, engedd figyelmedbe ajánlanom a tényt, hogy mi, lengyelek és magyarok biztosan harcoltunk annyit diktatúrák ellen a szabadságunkért és tettünk annyit Európa egységéért, mint a Téged az Európai Bizottságba delegáló ország”.

„Kérlek, fejezzed be a lengyelek és magyarok lenézését, sértegetését!” – zárta posztját Szijjártó Péter.

Didier Reynders a belga RTBF csatorna vendége volt december 5-én, ahol többek között a lengyel-magyar vétóval kapcsolatosan is nyilatkozott. Az unió következő hétéves költségvetésének megtorpanása kapcsán azt mondta:

” … a jogállamiságról szóló vita, most minden európai intézményben, így a Tanácsban is központi kérdést képez. Egyértelműen nagy a nyomás, de van lehetőség megoldásra. A német elnökség igyekszik valamennyi tagállamot meggyőzni, hogy közös nevezőre jussunk. Ugyanakkor, amennyiben ez nem lehetséges, úgy Magyarország és Lengyelország nélkül kell tovább haladni. Ezt fontos egyértelművé tenni”.

A teljes posztot itt tudod elolvasni:

 

Valódi Hírek