Kinyitott az eplényi Síaréna, ami csak a tavalyi síszezonban 50-60 ezer embert fogadott

Majd vigyáznak.

Megnyitották az első sípályát az eplényi síarénában – közölte a síközpont december 3-án a közösségi oldalán, ahol a járványügyi szabályok betartásának fontosságára is figyelmeztettek.

A síközpont területén a koronavírus-járvány idején több fertőtlenítőpontot is kihelyeztek, és vendégeiktől védőmaszk vagy csősál, illetve kesztyű viselését kérik. Kiemelték: a felvonókon is kötelező a védőeszközök használata.

A Síaréna az ügyvezető Ebele Bálint elmondása szerint a 2019-es síszezonban 50-60 ezer embert fogadott.

2019 végén az addigi tulajdonos, Soós Csaba eladta az eplényi síközpontot üzemeltető Síaréna Kft.-t. A vásárló az Enefi Nyrt., amelynek Soós az elnöke, és 10,97 százalékos tulajdonrésze is van a társaságban. A vételár 1,6 milliárd forint volt, amit az Enefi részvényekben fizetett ki Soós Csabának. A Síaréna Kft. 2018-ban 515,9 millió forintos árbevétel mellett csaknem 60 millió forintos nyereséget ért el.

 

Valódi Hírek