Teát, lekvárt és szörpöt kaptak ajándékba a covid-osztály dolgozói a Korányi Intézetben

Ilyen az, ha megbecsülik az embert.

Ajándékcsomagokkal köszönte meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet dolgozóinak munkáját a Katolikus Karitász. A

600 mézet, teát, szörpöt és lekvárt

tartalmazó csomagot Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke és Écsy Gábor, a segélyszervezet országos igazgatója adta át pénteken.

Soltész elmondta: néhány héttel ezelőtt a karitatív szervezetek kezdeményezték az akciót, hogy a kórházakban megfeszítetten dolgozó orvosoknak, ápolóknak eljuttassanak valamilyen ajándékot, amellyel kifejezik köszönetüket és szolidaritásukat.

Kiemelte: a Katolikus Karitász csomagjainak külön értéke, hogy azokat

megváltozott munkaképességű emberek állították össze.

Ezek az emberek sokszor szorulnak rá orvosok, ápolók segítségére életük során, most azonban ők azok, akik odafigyelnek az egészségügyi dolgozókra.

Soltész Miklós azt mondta, az ilyen gesztusok biztosan erőt adnak a hihetetlen fizikai és lelki nyomás alatt dolgozó orvosoknak, ápolóknak.

Écsy Gábor hozzátette: Szeretné, ha az ajándék és a kórház dolgozóiért felajánlott imádság erőt adna nekik megfeszített munkájukhoz.

(via MTI)

(Kiemelt kép: Védőfelszerelést viselő ápolók a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben / MTI/Balogh Zoltán)

Valódi Hírek