Mi lesz Szájer József mentelmi jogával? — Itt a válasz!

Ebben kivételesen nem a Fidesz dönt.

A belga ügyészség kezdeményezheti Szájer József mentelmi jogának felfüggesztését. A kormánypárti uniós képviselő december 31-ig ugyanis még tagja marad az Európai Parlamentnek, az év végéig pedig mentelmi jog védi őt a büntetőjogi felelősségre vonástól.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász a Népszava kérdésére elmondta, hogy ameddig Szájert mentelmi jog védi, addig szabadon utazhat és szinte bármit megtehet, ugyanis nem vonható büntetőjogi eljárás alá. Abban az esetben viszont,

ha a belga ügyészség a képviselő drogbirtoklása miatt kezdeményezi Szájer mentelmi jogának megszüntetését, az EP szavazhat arról.

A magyar állam kezdeményezheti a büntetőeljárás Magyarországra való áthelyezését, azonban

a belga hatóságok nem kötelesek ennek eleget tenni.

A mentelmi jog legkésőbb január 1-jei megszűnése után Szájer előzetes letartóztatásba helyezhető, ám ekkor Szájer személyesen kérheti, hogy kiadják őt a magyar hatóságoknak.

Drogbirtoklás miatt a büntetés mértéke a kábítószer mennyiségétől, illetve attól függ, hogy melyik országban döntenek majd az ügyében.

Belgiumban 3 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik a képviselőt,

de felfüggesztett szabadságvesztésre is ítélhetik a vádpontok súlyosságának függvényében.

Magyarországon kis mennyiségű kábítószer birtoklása esetén 2 és 8 év közti szabadságvesztés szabható ki, de küldhetik elterelésre is,

nagyobb mennyiség esetében pedig akár 5 és 10 év közötti börtönbüntetést is kiszabhatnak Szájernek.

(Népszava nyomán)

(Címlapfotó: Hír TV/YouTube)

Valódi Hírek