Török Gábor szerint Bajnai Gordon újra miniszterelnök akar lenni

Kávézacc-jóslás a politológustól.

Mivel a magyar ellenzéki és értelmiségi színtérhez hasonlóan vasárnap Bajnai Gordon is lemondásra szólította fel Demeter Szilárdot annak zsidózós botránya miatt, Török Gábor ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz legelső kétharmados győzelmét megelőző 13 hónapban kormányzó Bajnai Gordon újra miniszterelnök szeretne lenni.

A politológus legfrissebb facebookos fejtegetésében azt írja:

„Demeter Szilárd (a történet szempontjából: egy kormányzati ember) elkövetett egy hatalmas politikai hibát. Hogy miért tette, pontosan nem tudhatom, de azt feltételezem, hogy valami nagyon eredetit és nagyon emlékezeteset akart mondani abban a témában, ami most a kormányfői kommunikáció középpontjában áll.

Miközben minden bizonnyal teljes súlyával támogatni akart, olyan magas labdát adott a magyar kormányfő hazai és különösen nemzetközi ellenfeleinek, amire régen volt példa.

A helyzet egyszerű: minél tovább lehet róla beszélni, annál rosszabb a magyar kormánynak és annál jobb az ellenfeleinek.

Mivel tudja ebben a helyzetben tovább nehezíteni Orbán Viktor dolgát az ellenzék? Azzal, ha még azelőtt elkezdi követelni a D.Sz. leváltását, mielőtt a miniszterelnök egyáltalán levegőt vehetne.

A logika is egyszerű: ha az ellenzék követeli az elhatárolódást, sokkal nehezebb meglépni és sokkal csábítóbb megvédeni.

És akkor itt jön a számomra legérdekesebb csavar: ki az a szereplő, aki elsőként ezt megtette, aki elsőként ismerte fel a helyzetben rejlő lehetőséget? Bajnai Gordon, a volt miniszterelnök, aki a 2014-es választási vereség óta alig-alig volt szereplője a magyar politikának.

Vajon miért tette? Nyilván lehet azt mondani, hogy azért, mert erkölcsi kötelességének érezte. Biztos így van, de a nyilvános politikai beszéd az esetek többségében ennél többről szól.

Természetesen nem ismerem a céljait, így csak annyit mondok: most már nem lennék annyira meglepve, ha az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek között is találkozhatnánk – így vagy úgy – a volt miniszterelnök nevével.”


.

Valódi Hírek