Holland miniszterelnök Orbánról: „Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre!”

Hírünk a világban.

Hollandia nem enged a jogállamisági kompromisszumból – jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök.

Rutte a holland képviselőházban azt mondta: sem a költségvetési megállapodásról, sem a jogállami feltételrendszerről nem akar újra vitát nyitni. Szerinte a lengyel és magyar vétó ügyében egyelőre a soros elnökségnek, az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak kell cselekednie.

Csak akkor kerülhet az állam- és kormányfők elé az ügy, ha ez nem sikerül.

Közölte továbbá, hogy

elfogyott a türelme mindkét országgal szemben.

Ha a két kormány nem fogadja el a kialakult helyzetet, akkor ki kell maradniuk a költségvetésből és a helyreállítási alapból is.

Ugyan az ülésteremben támogatták a szavait, akadt bírálója is: a szélsőjobboldali Geert Wilders így szól hozzá a vitához:

„Milyen nagyszerű hír. A hihetetlenül őrült tervet, amely szerint 100 milliárd holland eurót adnak Brüsszelnek a költségvetésbe, amit kifizetnek Dél-Európának, Orbán úr megvétózta. Milyen hatalmas hős az az ember! Nagyon szeretném kérni a miniszterelnököt, hogy támogassa Orbán úr vétóját. Akkor elkölthetjük azt a 100 milliárd eurót Hollandiában egészségügyre, nyugdíjakra és gazdaságunkra ahelyett, hogy Brüsszelbe, Olaszországba és Franciaországba küldenénk.”

Mark Rutte kormányfő azzal replikázott:

„Kiderült tehát, hogy példát kell vennem Orbán úrról, tehát korlátoznom kell a melegek jogait Hollandiában, korlátoznom kell a sajtószabadságot Hollandiában, korlátoznom kell a kis pártok jogát a választásokon való részvételre. Örülök, hogy nem hasonlítok arra az emberre! „

A koalíciós kormány másik tagja, Rob Jetten is bírálta a magyar és a lengyel kormányt.

(EUrológus / hvg.hu)

 

Valódi Hírek