FRISS: Betiltanák a rendőri intézkedésről készült felvételek megosztását Franciaországban

A kritikusok szerint az intézkedés veszélyezteti az információáramlás szabadságát.

A francia kormány kedden olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely megtiltaná a rendőrökről készült felvételek „rosszindulatból történő” megosztását. Erre szerintük azért van szükség, hogy megvédjék a rendőröket az ellenük irányuló erőszaktól – írja a Politico.

A törvénytervezet szerint egyetlen médiumban sem lehet majd felvételeket közölni rendőrökről, illetve a csendőrök tagjairól a fizikai és pszichológiai integritásuk megsértésének céljából. Aki megszegi az új törvényt, egy évig terjedő szabadságvesztéssel és

45 ezer eurós

büntetéssel számolhat.

A polgárjogi- és sajtószabadság aktivisták azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy ez az intézkedés veszélyeztetné a sajtó- és szólásszabadságot az országban.

Claire Hédon, az emberi jogok ombudsmana azt mondta, hogy a törvénytervezet “nagy kockázatot” jelent az információáramlás szabadságára. „A rendőrségi akciókról készült képek legitimek és szükségszerűek egy működő demokráciában” – mondta.

A belügyminiszter, Gérald Darmanin viszont úgy nyilatkozott, hogy a sajtó munkatársait nem érintené a tiltás, csupán azt akarják elkerülni, hogy kétes céllal készüljenek felvételek a rendőrökről. Abban az esetben, ha a hivatalos szervek tagjai törvénybe ütköző cselekedetet hajtanak végre, továbbra is lehet képeket és videókat készíteni róluk. Az újságoknak azonban ki kell majd kockáznia az azokon szereplő rendőrök arcát.

A törvénytervezetre azért van szükség, mert Franciaországban többször is rátámadtak rendőrökre és családjukra, miután széles körben elérhető videókon szerepeltek.

(Politico nyomán)

Valódi Hírek