Felszólítást kaptak Orbánék a GRECO-tól: egy év alatt kellene felszámolniuk a korrupciót

A korrupciót felszámolni nem kell, félnetek jó lesz.

Továbbra sem teljesíti a magyar kormány a korrupcióellenes előírásokat – derül ki a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) friss felméréséből, melyet a hvg.hu szemlézett.

A szervezet még 2015-ben fogalmazott meg több ajánlást, ebből azonban szinte semmit sem fogadott meg a magyar kormány, derül ki abból a jelentésből melyet még 2018-ban publikált a GRECO, miután a magyar hatóságok nyolc hónapig nem adtak engedélyt a Magyarországra vonatkozó adatok publikálására.

Már abban a dokumentumban is többször utaltak rá, hogy

a kormány szinte semmilyen módon nem hajlandó a korrupció ellen küzdeni,

pedig a parlamenti képviselők, a bírók és az ügyészek körében is fontos lenne a korrupció ellenes ajánlásokat foganatosítani.

Az akkori riport szerint a javasolt 18 intézkedés közül Magyarország csak ötöt hajtott végre a követelményeknek megfelelően.

A friss felmérés szerint a teljesített elvárások aránya továbbra sem változott. Öt ajánlásról mondható el, hogy azok teljesültek. Négyet részlegesen hajtottak végre.

Kilenc esetben viszont semmiféle előrelépés nem történt.

Ide sorolható például a jogalkotási folyamat átláthatóságának, a megfelelő lobbitörvény hiányának, a vagyonnyilatkozati rendszernek, a túl széleskörűnek ítélt mentelmi jogi szabályoknak vagy éppen az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnökének széles hatáskörének felülvizsgálata és módosítása.

Mindezek fényében tehát továbbra sem mondható kielégítőnek az ajánlások teljesítése, így a GRECO arra szólította fel a magyar küldöttség vezetőjét, hogy legkésőbb 2021. szeptember 30-ig készítsen jelentést a még függőben lévő ajánlások teljesítéséről.

(hvg.hu, GRECO)

(Kiemelt kép: Reuters/Balogh László)

Valódi Hírek