Drámai a helyzet: Már a sürgős esetekhez is csak komoly szervezéssel ér oda a mentő

Óriási a terhelés a mentősökön.

Nincs idő minden egyes Covid-beteg után fertőtleníteni a mentőket, új protokollt kellett felállítani a mentőszolgálatnál – írta meg a Hvg. Az Országos Mentőszolgálat orvosigazgatója, Pápai György küldött erről egy levelet a mentőszolgálat munkatársainak.

„Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy akár kiemelt mentési feladatainkhoz is előfordulhat, hogy komolyabb szervezés során tudjuk csak a megfelelő szintű mentőegységet időben elindítani, mivel ózonos fertőtlenítés utáni szellőztetésre várakozott a mentőegység.” – írja a levélben.

Egy mentős szerint ez hatalmas baj, mert a mentőszolgálat elsődleges esetei közé tartoznak az életveszélyes esetek, de még a másodlagos prioritású esetekhez is fontos a lehető leggyorsabban kiérniük.

Az utasítás alapján már nem kell ózonos fertőtlenítés a Covid-betegeket szállító kocsikra, mert az túl időigényes. Ez alól kivételt képeznek az alábbi esetek:

  • Igazolt, vagy gyanús Covid-19 fertőzött betegek legalább 200 km-t meghaladó szállítását követően.
  • Legalább 4 igazolt, vagy gyanús Covid-19 fertőzött beteg ellátása/szállítása után, illetve a napi mintavételezést követően.
  • Minden lélegeztetett igazolt, vagy gyanús Covid-19 fertőzött beteg ellátása után.

“Volt, hogy 20-30 autó állt sorba az ózonos mentesítő állomáson. Oké, egyszerre több autót is el tudnak kezdeni, de a teljes folyamat kezeléssel, szellőztetéssel együtt közel egy óra” – nyilatkozta a lapnak egy fővárosi mentős.

Az alapfertőtlenítés továbbra is kötelező minden esetben, ez fertőtlenítőszereket és alkoholos felületfertőtlenítést jelent. Ezentúl az igazoltan Covid-beteget szállító mentőt tovább küldhetik egy másik igazolt Covid-beteghez, de a két beteg között is fertőtleni kell az autót, és a mentősöknek kesztyűt is kell cserélniük.

Hatalmas rajtuk a terhelés, hiszen az alapeseteken kívül koronás betegekhez is ki kell érniük, tesztelnek is, ráadásul a nagy veszélyeztetettség miatt rengetegen vannak karanténban, így nem tudnak dolgozni.

Valódi Hírek