Megérte a laptoposztás: közel 150 milliárdot vernek el Koncz Zsófia körzetében kisvasútra és templomfelújításra

De lesz borvidéki látogatóközpont és vadvízi evezés is a NER-lovagoknak.

A szerdai kormánydöntés nem csupán a közpénzek közpénz jellegének elvesztéséről és az egyedülálló szülők és meleg párok örökbefogadásának ellehetetlenítéséről szólt. Fontos pénzügyi átcsoportosítások is történtek eközben.

Elsősorban Tokaj város és Tokaj-Zemplén térség fejlesztésével kapcsolatban volt igazán bőkezű a kormány. Igen, ez az a körzet, ahol Koncz Zsófia nemrég megnyerte az időközi önkormányzati választásokat.

És hogy mibe is lesz fektetve az a

149,5 milliárd forint

az ország egyik legszegényebb régiójában, ahol a legfőbb bevételi forrásnak számító turizmus és borászat a NER kezében van?

Kerékpárút-fejlesztésre például 13 milliárd 350 milliót kap a körzet, melyből a tervek szerint 100 kilométer út épül majd. Ebből lesz a tokaji kerékpárút és egy nagyobb zempléni kör is, amit összekötnek a kassai bicikliúttal.

Összehasonlításképp: 2017 közepe és 2019 vége között országosan 27 milliárd forintot különített el a kormány bicikliút építésre, melyből a Budapest-Balaton közti útszakasz körülbelüli költsége 8-10 milliárd forint.

Emellett 5 milliárd 750 millióból fejlesztik majd a dűlőutakat, közutakra pedig 52 milliárd jut.

A kormány a helyi turisztika fejlesztése érdekében

fél milliárd forintot ad a Hernád folyó „vadvízi élményfejlesztésére.”

A szálláshely- és gasztronómiai fejlesztésekre 12 milliárd 650 millió, egy borvidéki látogatóközpontra 2 milliárd, a körzet kistelepüléseinek fejlesztésére pedig 4 milliárd forint lett megítélve.

Külön döntöttek a Tokaj városnak jutó fejlesztések összegéről is. De ne gondoljuk, hogy a 22 és fél milliárdból szuperkórház épül majd! Ezt mind a turizmus kapja, bár azt pontosan nem tudni, ezt az összeget mire fordítják majd, bár stadion mondjuk még nincs a környéken. A szálláshelyek fejlesztésére ezen felül jut

9 milliárd 645 millió,

városfejlesztésre és rehabilitációra 10 és fél milliárd megy el, és a titokzatosan hangzó gasztrofejlesztéseket is megtolják további 350 millióval.

Mindennek a megszervezése, menedzselése és marketingkampánya 9,5 milliárdot ölel fel.

Természetesen a keresztény értékekre is gondolt a kormány: a református templomot ugyanis 558 millió forintból újítják majd fel.

És ha valaki azt gondolná, Tokaj és környéke nem érdemel meg egy kisvasutat, téved:

a kormány 1 milliárd forintot ad nosztalgiagőzös építésére.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek