Trump ráült a Bidennek gratuláló levelekre, letiltotta minisztériumát a továbbításukról

A sértődött óvodások eszkösztárát alkalmazza Donald Trump.

Donald Trump vérig van sértve, hogy nem nyerte meg a választásokat: több államban is pereskedik választási csalásokat kiáltva, gyorsan még kiléptette az Egyesült Államokat a Párizsi éghajlatvédelmi egyezményből.

Most pedig még az utolsó utáni pillanatban is azzal próbálja irritálni a januárban hivatalba lépő új elnököt, Joe Bident, hogy nem engedi, hogy még hatalmon lévő hivatalai eljuttassák Bidennek a neki küldött gratuláló leveleket. – írta meg a 24.hu.

A levelek a külügyminisztériumban várják, hogy továbbküldjék őket Bidennek,

de mivel Trump nem ismeri el vereségét, a minisztérium, ami egyelőre a Trump-kormányé, nem továbbítja ezeket.

Amikor a választások után négy nappal kiderült, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke, a világ vezető politikusai azonnal reagáltak; erre szinte kivétel nélkül a Twitter közösségi médiaoldalt használták. Ildomos azonban hagyományosan, papíron is eljuttatni a gratulációt az új elnöknek.

Nem mintha Biden szempontjából bármi jelentősége lenne annak, hogy most megkapja-e a szép borítékokat és már úgyis ismert szavakat: valószínű, hogy fontosabb dolgokkal lesz elfoglalva a következő napokban és hetekben, minthogy személyesen válaszoljon rájuk. Emellett a 24.hu értesülései szerint az elnök informális keretek között telefonon már beszélt számos vezetővel, köztük Angela Merkel német kancellárral és Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel is.

(24.hu nyomán)

 

Valódi Hírek