Orbán veje belvárosi luxuslakásokat ad ki – ebből is nagyot szakított

Van pénz lóvéra.

A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó, bérbeadással foglalkozó cég tavaly 275 millió profitot termelt, írta meg az mfor.hu. A cég még 2018-ban vett meg tizenhárom belvárosi luxuslakást, és eléggé úgy tűnik, hogy az üzlet szépen hozott a konyhára.

Orbán veje nem panaszkodhatott arra, 2019-ben sem, hogy felkopik az álla, de eddig főleg a BDPST Zrt. nevű ingatlanos cégének milliárdjairól lehetett olvasni.

Van azonban Tiborcznak egy másik, ingatlanokkal foglalkozó cége is: ez a Bellavista Apartments Kft., amely 2017 decemberében lett bejegyezve.

A cég 2018-ban még „csak” 264,8 millió forintos forgalmat produkált, 2019-ben már 1,1 milliárd forint landolt a Bellavista Apartments Kft. bevételi számláján.

Ebből osztalék formájában 170 millió forintot szavazott meg az alapító idén márciusban.

Az Átlátszó még 2018-ban írta meg, hogy a fent nevezett cég összesen 13 luxuslakást vásárolt fel a belvárosban: tizenkettőt a Dorottya utcában és egyet a Hajós utcában.

Ehhez akkor a Gránit Bank (amely a napokban ismét állami résztulajdonba került) nyújtott 670 millió forintnyi hitelt.

A luxuslakások kiadása, úgy tűnik, nagy üzlet: ebből szakított 275 milliót a cég tavaly. Ez az összeg persze elenyésző a BDPST Zrt. bevételeihez képest, amely csak idén 2,3 milliárd forint osztalékot fizetett ki a tulajdonosnak.

De ne legyünk kicsinyesek: a jó üzletember az apróért is lehajol.

(mfor.hu/atlatszo.hu nyomán)

 

Valódi Hírek