„Senkit nem hagyunk az út szélén” – kivéve az egész színházi szektort

Nem segít a kormány a színházi szakmán, kilátástalan helyzetbe kerültek a színészek.

A hétfőn előrevetített és kedd éjféltől hatályba lépő járványügyi intézkedések ismét nehéz helyzetbe hozták a kulturális szektort. A tavaszi korlátozásokhoz hasonlóan most is a színházi szféra az egyik legnagyobb vesztese a vírushelyzetnek: a szerdai bezárásokkal a kőszínházak fenntartása is bizonytalanná válik, de a független társulatok és a szabadúszó színészek léte a teljes megsemmisülés felé tart.

A kormány a tavaszi bezárások után a Köszönjük, Magyarország! néven futó támogatással igyekezett segítséget nyújtani a színházi szakmának, ez azonban

nem fedezte sem az egyesületek, sem a szabadúszó művészek kiadásait.

Sütő András színész tizenkét éve szabadúszó, neki a pandémia kezdete óta közel 120 előadása maradt el, így reméli, hogy „a szabadúszó művészek támogatására is találnak valamilyen megoldást.”

A szakma a nyári időszakban fellélegezhetett, a darabok egy része korlátozások mellett ugyan, de előadásra került.

A mostani bezárásokkal azonban

a még tartalékkal rendelkező színészek is egzisztenciális válságba kerülnek,

különösen azért, mert a legtöbb tavasszal elhalasztott előadás az őszi-téli szezonban került volna pótlásra.

Pásztor Máté színművész nyáron még abban bízott, hogy „visszaáll az élet, próbáltunk, most is egy új bemutatóra készültünk, de múlt héten bezárt a Turay Ida Színház, ahol dolgozom.” Ő még szerencsés helyzetben van, hiszen éppen egy filmen dolgozik, így nem marad teljesen bevétel nélkül.

És valóban: a színházi előadásokból származó bevételek pótlására az egyik megoldás a filmforgatás lenne, ám Magyarországon nem készül annyi film, hogy az a teljes színészi szakmának egyidejűleg munkát adjon.

Másik megoldás a költségek minimalizálása, de ezt sem lehet a nullára csökkenteni és a végtelenségig tartani.

Legrosszabb végkimenetel – mind a szakma, mind a közönség szempontjából –

a pályaelhagyás.

Vannak művészek, akiknek van más szakmájuk is a színészmesterségen kívül, de a legtöbben nincsenek abban a helyzetben, hogy egyik napról a másikra egy teljesen új munkakört töltsenek be.

A legtöbb társulat – mint tavasszal is – a streamelt színházi előadásokban látja az ideiglenes megoldást. Ez persze nem nyújtja ugyanazt a színházi élményt sem a művészeknek, sem a nézőknek, és a Spirit Színházhoz hasonlóan vannak, akik eddig nem is kívántak ebbe az irányba elmozdulni, de mivel

a TAO támogatások átszervezése óta a színházak jobbára csak a jegybevételeikből élnek,

így az online színház talán a legjobb útja a kultúra fenntartásának és a társulatok életben maradásának. A színház persze nem tévé, így a társulatoknak meg kell tanulniuk az alapvetően színpadra szánt művek interpretálását az online térbe. És a közönségnek is befogadóvá kell válnia a streamelt tartalomra.

Benkó Bence a K2 Színház rendezője és művészeti vezetője egyetért az online megrendezett előadások gondolatával, de ez korántsem olyan egyszerű. Mint elmondta „A társulat az előadásokból él, így valahogy meg kell oldani, hogy ezek akár nézők nélkül is létre tudjanak jönni. Nyilván, erre nagyjából

az egyetlen lehetőség a stream, de ez pénz- és helyfüggő.

Mi pedig abban a helyzetben vagyunk, hogy nem mi döntünk a sorsunkról, ezért most is zajlanak az egyeztetések a befogadó színházakkal, a lehetséges előadás-felvételekkel kapcsolatban.”

Bár a művészek és a társulatok vezetői egymást bátorítják és támogatják, mint ahogyan az a Rózsavölgyi Szalon Arts & Café nyilatkozatában is olvasható, és mindenhol az újrakezdésről hallani, Egressy G. Tamás, a független Spirit Társulat vezetője valószínűleg az egész szakma nevében szól, mikor kijelenti: a kormány

„egy teljes szektort hagyott az út szélén.”

„Az újrakezdés csakis azok számára lesz lehetséges, akik kitartanak a víziójuk mellett, valamint megfelelő anyagi tartalékolás mellett, tudatos gazdasági és művészi döntésekkel »teszik el magukat« későbbre.„ – nyilatkozta Egressy G. Tamás.

Kíváncsian várjuk, a kormány a második hullám idejére milyen mentőcsomagot talál ki a színházi szféra és a kulturális élet más szereplőinek megsegítésére.

(Index nyomán)

(Kiemelt kép: deszkavizio.hu)

Valódi Hírek