Rabszállítókba tuszkolták a tüntetőket Minszkben; jelvény nélkül erőszakoskodtak a rendőrök

Keleten a helyzet változatlan: folyatódik a rendőri erőszak.

Ismét kiéleződtek az összecsapások a tüntetők és hatalom rendfenntartó erői között Minszk központjában vasárnap: az őrizetbe vettek közül több tucat embert azonnal börtönbe szállítottak. Ennek kapcsán a Wesna emberi jogi központ azonnal elítélte a rendőri erőszakot. Többen is láttak azonosító jelvény nélküli rendőröket, amint

lökdösték, ütötték a békés tüntetőket, és rabszállító autókba tuszkolták őket.

Már vasárnap délután 350 letartóztatott nevét sorolta fel az emberi jogi központ.

A város több részében is az OMON nevű különleges egység állt szemben a tömeggel, akik Lukasenko ellen kívántak demonstrálni.

A minszki metróállomásokat lezárták, hogy a tüntetők ne tudjanak bejutni a városközpontba.

Mint már korábban, most is nagyrészt

lekapcsolták a mobilinternetet,

hogy ilyen módon akadályozzák, hogy az emberek megbeszéljék egymással, hogy hol gyülekezzenek.

A tüntetések betiltása és a hatósági erőszakkal való fenyegetés ellenére az „éljen Fehéroroszország” szlogent skandálva vonultak az emberek a belvárosban.

A demokrata mozgalom Minszkben egy közleményben úgy fogalmazott, hogy „a hatalom a népé”.

Mindeközben Szvetlana Tyikhanovszkaja, aki férje bebörtönzése után vette át az ellenzék vezetésének feladatát, azonban később maga is menekülni kényszerült, Litvániából támogatja a fehérorosz ellenzéket. „már 90 napja állunk ellen a törvénytelenségnek és az erőszaknak” – mondta a politikusnő.

Fehéroroszországban az augusztus 9-i választások óta rendszeresen tüntetnek Alekszandr Lukasenko ellen, aki csalással ugyan, de a szavazatok állítólagos 80,1 %-ával nyerte meg a választásokat és így 26 év után továbbra is ragaszkodik hatalmához.

Az Európai Unió sem ismerte el Lukasenko győzelmét: a választásokat manipuláltnak és nem fair-nek nevezték. Ennek következtében

Lukasenko és a rezsim egyéb vezetői ellen szankciókat érvényesítettek november 6-án, többek között bankszámlák befagyasztását és vízumkorlátozásokat.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a választási eredmények érvénytelenítését követelte.

 

Valódi Hírek