Ebből hatalmas baj lehet: Már több mint 5000 egészségügyi dolgozó tervezi a felmondását

A két éves korlátlan átvezényelhetőség betette náluk a kaput.

Már több mint ötezer egészségügyi dolgozó jelezte a Magyar Orvosok Szakszervezeténél (MOSZ), hogy elhagyják pályát, és nem írják alá az új munkaviszonyról szóló szerződésüket – hangzott el az RTL Klub vasárnapi Híradójában.

A riportban Tóth Judit, a MOSZ alelnöke elmondta:

„Nincsenek tartalékok a rendszerben, gyakorlatilag minden egyes szakember hiányozni fog. Ha öt-tíz ember elmegy, az is katasztrófához vezethet, de ha itt tömeges felmondások lesznek, gyakorlatilag összeomlik az egészségügyi ellátás”

Hozzátette: az egészségügyi dolgozóknak nem céljuk, hogy minél többen felmondjanak, szeretnének dolgozni.

Az RTL Híradó emlékeztet: a múlt hónapban fogadta el a parlament azt a törvényt, amelynek értelmében januártól az egészségügyi dolgozókat akár

két évre is áthelyezhetik más intézménybe,

és választaniuk kell, hogy a magán- vagy az állami egészségügyben akarnak-e dolgozni, a másodállásokra pedig külön engedélyt kell kérniük.

Videó:

.

Valódi Hírek