Szakszervezeti elnök: „Ha a kimerülés határáig dolgoznak a kollégáim, egy idő után akkor sem fognak tudni mit tenni”

Ha ilyen ütemben romlik a helyzet, gyorsan eléri a teljesítőképessége határát a magyar egészségügy. Eközben továbbra is csak hozzák és hozzák az új betegeket a kórházakba.

Rengeteg bírálat érte Orbán Viktor legutóbbi járványügyi intézkedéseit.

Orbán a hétfő esti bejelentésében Ausztriához hasonlította Magyarországot: azt mondta, a szomszédos országban másfélszer annyi az egymillió főre jutó fertőzött, mint nálunk, és nem kizárt, hogy pár napos késéssel mi is követjük Ausztriát.

A DK elnöke elsőként reagált Orbán bejelentésére (ezt >>ITT TALÁLOD<<), a párt pedig egy beszédes ábrával cáfolta meg a miniszterelnök állítását:


.

Az ATV szerdai Híradójának Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke is reagált a miniszterelnök bejelentéseire, ő úgy fogalmazott:

„Ezek a hatástalan pótcselekvések nem fogják megállítani a koronavírus terjedését, és nem húzzák ki az embereket a bajból.”

Az MSZP a meghozott intézkedések helyett tömeges tesztelésre, igazolt koronavírusos betegeknél 100 százalékos táppénz-jogosultságra, kontaktkutatásra, álláskeresési támogatásra és az iskolák helyzetének megoldására számított.

Orbán azt is mondta: „Ha így lesz, akkor december közepére kórházaink elérik teljesítőképességük határát.” Eszközök és kórházi ágyak viszont rendelkezésre állnak – tette még hozzá.

Az ATV Híradójában erre Soós Adriána, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke azt mondta: lehet, hogy eszközök és ágyak valóban vannak, de szakember nincs.

„Bármennyit is dolgoznak a kollegáim, tényleg a kimerülés határáig, akkor sem fognak tudni mit tenni, ha megnő a beteglétszám, hiszen belőlük akkor sem lesz több. Sőt, kevesebb lesz, mert egyre többen betegszenek meg közülük is, vagy karanténban vannak. Ez idő alatt nem tudnak a betegágyak mellett lenni.”

– fogalmazott a szakember.

Ahogy azt megírtuk: Miskolcon beteltek a kórházi ágyak, Borsodból már Egerbe viszik a fertőzötteket és mindenhol kevés az orvos és a szakdolgozó.

A lélegeztetőgépek pedig önmagukban semmit nem érnek, mivel még 2000 intenzíves szakápoló sincs hozzájuk az egész országban. Erről bővebben itt olvashatsz:

Szakorvos: Hiába van 16 ezer lélegeztetőgépünk, ha még 2000 intenzíves szakápolónk sincs

.

(via atv.hu)

Valódi Hírek