A Fertő tavat is kisajátítja a Fidesz-maffia, Orbán Ráhelt egyre gyakrabban látják a környéken

Már a Balaton sem elég nekik.

A 24.hu közölt riportot a Fertő tó partján készülődő beruházásról, amelyet Mészáros Lőrinc cége vezényel.

A természetvédelmi területen négycsillagos szálloda, kikötő és 16 teniszpálya épülhet állami pénzből.

A területen a világörökség részét képező cölöpházak is állnak, de a gigaépítkezés ezeket sem kímélné.

A strand és a vízitelep területéről van szó, amely jelenleg az egyetlen, Magyarországról is szabadon megközelíthető területe a tónak, amely nem kifejezetten természetvédelmi terület.

fotó: Mohos Márton / 24.hu

„A helyiek is azt mondják, hogy rendbe kellene rakni, de úgy érzik, valakinek inkább egy megalomán gondolat fogalmazódott meg a fejében. Csónak- és vitorláskikötőt, 100 szobás szállodát, kempinget, ökocentrumot, üdülőházakat, sportpályákat, 16 teniszpályát, új strandot, sétányokat és még egy lagúnát is terveznek az elhanyagolt terület helyére.” – írja a 24.hu.

„A Fertő tó élvezetére eddig nagyon kevés embernek, csak a kiváltságosoknak volt lehetősége.” –

ezt nyilatkozta a soproni polgármester, Farkas Ciprián a Mandinernek, az igazság azonban az, hogy pont a beruházás fogja elzárni a helyiek elől a strandot.

A kivitelezéssel a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t bízták meg, amely július óta a Miniszterelnökség alá tartozik.

A tervből 2016-ban kiemelt kormányzati beruházás lett, és a korábbi elgondoláshoz képest csaknem háromszoros összegből, 23 milliárd forint tisztán állami pénzből készülhet el a komplexum.

A helyiek elmondása szerint az összeg ilyen mértékű megugrásához Orbán Ráhelnek is köze lehet, mivel az utóbbi időben sokat látták őt a környéken.

Bár a tervek szerint a beruházásnak 2020-ra el kellett volna készülnie, még a komplexum alapjait sem ásták ki.

Ennek ellenére a strandot két éve bezárták és körbekerítették, a büfések is munka nélkül maradtak. Néhány hete egy őrbódét és egy sorompót állítottak fel a kerítés mellé.

Egy helyi férfi azt mondta a lapnak, hogy csak szét szeretett volna nézni a területen, az őr azonban nem engedte be, arra hivatkozva, hogy csak akkor léphet be a területre, ha horgász, vitorlás vagy rajta van a VIP-listán.

„Állítólag engedélyeztetési gondok akadtak, ezért kellett többször módosítani a tendereket. Ami biztos, hogy az első komolyabb közbeszerzést az idén október elején zárták le: a nyertes a Mészáros és Mészáros Kft. lett.” – áll a riportban.

Major Gyula szervezi a civil ellenállást Fertő tó barátai néven. Szerinte a lakosság nem tud semmit a területen zajló folyamatokról és tervekről.

„Alapvetően semmilyen kérdésre nem kap választ senki, sehonnan.” – mondta a 24.hu-nak.

52 hektárnyi terület átalakításáról van szó, ami ráadásul Natura 2000-es besorolású, Ramsari terület, évek óta az UNESCO világörökségi védelme alatt álló kultúrtáj.

Az egyik dokumentációban az olvasható, hogy „az I. és II. ütem várható napi tehergépjármű-forgalma összesen 300 tehergépkocsi lesz”.

„Mivel reggel 7 és délután 6 közötti forgalommal számoltak, ezért könnyen ki lehet matekozni, hogy hónapokon keresztül átlagosan kétpercenként fog elrobogni egy teherautó az építkezéshez. Mivel tehermentesítő út nem épült, és a tervek sem szólnak róla, ezért nem nagyon látszik más megoldás, mint hogy ezek Fertőrákos főutcáján közlekedjenek, ahol az út mellett 100-150 éves házak is állnak.”

A hatástanulmányban elismerik, hogy az építkezés alatt a későbbiekben tapasztalható zaj, por, forgalom nem tesz jót a nemzeti parknak, de állítólag az építkezés során keletkezett károkat később majd kompenzálják.

Az UNESCO világörökségi kezelési tervében megőrzésre érdemes épített örökségként felsorolt cölöpházak is veszélybe kerültek a projekt miatt. Ezeknek a házaknak a helyzete azért is bonyolult, mert bár a tómeder állami tulajdon, az abban cölöpökre épült házak hivatalosan az azokat bérlők tulajdonába tartoznak.

A bérleti szerződéseket 99 évre kötötték, ami lényegében örökbérlet, ám az állam 2016-ban egyoldalúan szerződést módosított:

az örökbérlet helyére az azonnali felmondás lehetősége került.

Ráadásul a szállodának kijelölt terület éppen a cölöpházak mögött fekszik, így az nem lehetséges, hogy a szálloda is megépüljön, és a házak is megmaradjanak.

2017 nyarán ráadásul a 21 házból 10 teljesen leégett. A helyiek beszélik, hogy gyújtogatás történt, de ezt semmilyen tény nem támasztja alá.

„A beruházással kapcsolatosan a jogorvoslati lehetőségek határideje lejárt. Változtatást elérni csak államközi kapcsolatokon és nemzetközi szervezetek bevonásával lehet. Ilyen a már említett európai bizottsági vonal, Christian Schuhböck osztrák természetvédő pedig az UNESCO kongresszusa elé vinné a beruházás ügyét. A magyar kormány viszont tántoríthatatlan.”

A kormány szerint az építkezések nem veszélyeztetik a világörökségi státuszt, a környezetvédelmi hatásvizsgálatok pedig semmilyen negatív hatást nem mutattak ki.

Hogy az állami pénzből felépített komplexumot ki fogja üzemeltetni, az még nem tudható, de várhatóan egy olyan „kiválasztott”, aki a kivitelezésből kimaradt.

(24.hu nyomán / címlapkép: Mohos Márton)

 

Valódi Hírek