Ezért nem keményít be igazán a kormány – de a sikerpropaganda továbbra is dübörög

Látszatintézkedések között a koronavírusos Vidnyánszkyval egyeztetett a miniszterelnök a járvány közepén

A jelen.hu írása szerint sem meg nem erősítették, sem meg nem cáfolták a miniszterelnök emberei azt az értesülést, amely szerint a miniszterelnök a hét elején személyesen is találkozott Vidnyánszky Attilával, akiről utólag megállapították, hogy koronavírusos.

Márpedig ha ez a találkozás valóban létrejött, Orbán Viktor miniszterelnök kontaktszemélynek minősül – írja a jelen.hu.

Ezek az információk azért is lényegesek, mert

„ha a védekezés következő szakaszában a már meghozott intézkedések keményebb számon kérése lesz a kulcs, akkor a kormány példamutatása – vagy példa nem mutatása – meghatározó erővel bír.” – írja a cikkben Lakner Zoltán politológus.

Mindeközben az EU két meghatározó országa, Franciaország és Németország meghatározó időre szóló korlátozások bevezetése mellett döntött.

„Ha a mostani ütemben folytatódik a megfertőződések, azon belül a kórházi ápolásra szoruló megbetegedések számának növekedése, s nem tesznek semmit, akkor hetek leforgása alatt összeroskad a teher alatt a német egészségügyi rendszer.” – nyilatkozott Angela Merkel.

A német és a francia bejelentések hozhattak volna ugyan valamiféle lélektani fordulatot, de

Orbán elszalasztotta a kurzusváltás lehetőségét, és vélhetően tudatosan engedte el azt.

„Azt szinte már megszoktuk, hogy a tesztre várókhoz tömegesen nem érnek oda időben a túlterhelt mentőszolgálat munkatársai, s ily módon eleve nem folyhatnak a tesztelések a WHO sokat hivatkozott protokollja szerint. Új fejlemény azonban a kapacitáshiány olyan látványos jele, hogy orvostanhallgatókat rendelnek tesztelésre, illetve, hogy a nyíregyházi kórházba háziorvosokat vezényelnek, hogy álljon valaki az ágyak mellett. Miből adódóan viszont a háziorvosi feladatok folyamatos ellátása kerül veszélybe. Ezek pontosan annak a túlterhelésnek a jelei, amiről Merkel beszélt, és amelyeket látva új szakaszt nyitott a védekezésben.” – írja a jelen.hu-n cikkében Lakner Zoltán.

(a címlapkép forrása: nlc.hu)

 

Valódi Hírek