Kövér László tíz év alatt 79 millió forintnyi büntetést szabott ki a parlamenti képviselőkre

Elsősorban ellenzékiekre.

Kövér László házelnök 2010 óta 79 millió forintnyi büntetést szabott ki parlamenti képviselőkre, elsősorban ellenzéki politikusokra. Ennek az összegnek ugyanis mindössze

0,56 százalékát

szabta ki a házelnök kormánypárti politikusokra – írja a Népszava.

Mindez a lap szerint azzal is magyarázható, hogy az ellenzék csak látványos tiltakozások árán, szabályszegésekkel tud fellépni a Fidesz nyomasztó kétharmados többsége ellen.

Az eddigi rekordnak számító 4,4 millió forintos büntetést nemrég Jakab Péterre szabta ki Kövér László, miután a Jobbik elnöke egy zsák krumplit próbált Orbán Viktor miniszterelnöknek adni az Országgyűlésben, ezzel felhívva a figyelmet arra, hogy szerinte a borsodi időközi választáson trükközéssel nyert a Fidesz jelöltje. Így ebben a parlamenti ciklusban összesen 5,7 millió forintot vonnak le Jakab fizetéséből.

A Kövér által kiszabható büntetések mértéke az ún. lex Hadházy óta emelkedett drasztikusan. 2018-ban ugyanis Hadházy Ákos, független parlamenti képviselő egy „muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát tartott a pulpituson éppen beszédet tartó Orbán elé.

Hadházy akciója miatt a pénzbüntetéseket a legsúlyosabb esetekben kiszabható egy hónapos fizetésmegvonásról hat hónapra emelték.

(Népszava nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

https://nyugatifeny.hu/2020/06/29/itt-a-video-kover-majdnem-agyverzest-kapott-majd-elnemitotta-jakab-peter-mikrofonjat

Valódi Hírek