Dobrev Klára: Lesz európai minimálbér, már készül az uniós szabály

Már Orbán sem tud keresztbe feküdni neki.

Az Európai Bizottság szerdán kiadta az európai minimálbér bevezetéséhez szükséges direktíváját – jelentette legfrissebb közleményében az Európai Parlament magyar alelnöke.

Mint Dobrev Klára írja,

„Végre lesz a tagállamokra kötelező szabályozás, ami kimondja, hogy minden európai munkavállalónak jár a megélhetéséhez szükséges tisztességes bér.

Sikerült elérni azt is, hogy uniós kötelezettség lesz a szakszervezetek megerősítése.”

Dobrev emlékeztet rá, hogy a Demokratikus Koalíció egyik legfontosabb választási ígérete az EP-kampányban az európai minimálbér bevezetése volt.

Ezzel kapcsolatban hozzáteszi:

„Mi nemcsak ígérünk, teljesítjük is a vállalásainkat. Elértük, amit még soha senki: uniós kötelezettség lesz az emberek életszínvonalának emelése.

Sokat küzdöttünk azért, hogy ne legyenek másodrendű állampolgárok az Unióban, mert minden európai magyarnak jár a tisztességes bér.

Orbán kormánya minden létező módon támadta terveinket. A most készülő szabályok alól azonban ők sem kapnak mentességet, azokat kötelező lesz betartani minden uniós tagországnak.”

– zárul Dobrev Klára közleménye.

(dkp.hu / Dobrev Klára Facebook)


.

Valódi Hírek