Vidéken és Budapesten is csökkent a Fidesz-tábor

De a szavazóik nagyon aktívak.

A kormánypártnak a járvány első hullámában, március és augusztus között 31-ről 36 százalékra nőtt a tábora, azóta viszont két hónap alatt 4 százalékponttal csökkent; a Fidesz októberi támogatottsága a teljes választókorú népességen belül 32 százalék – derül ki a Závecz Research Intézet (ZRI) október első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából.

A megkérdezettek 10 százaléka szavazna a DK-ra, a Momentumnak és a Jobbiknak pedig egy-egy százalékot változott csak a támogatottsága. Előbbi jelenleg 6, az utóbbi pedig 7 százalékon áll.

Négy párt egyformán szerepel, az LMP-nek, a Párbeszédnek, a Mi Hazánknak és a Kétfarkú Kutyapártnak 2-2 százaléka van a Závecz szerint, az MSZP támogatottsága 5 százalék. 31 százalék a párt nélküliek aránya.

A biztos pártválasztók csoportjában a Fidesz 49 százalékos, a második helyen a DK áll, 17 százalékkal.

Az adatok szerint a járvány első időszakában a Fidesznek sikerült növelnie a támogatottságát, különösen a vidéki városokban élők, a diplomások és a 40 év alattiak körében volt látványos a bővülés, mindegyikben meghaladta a 15 százalékpontot.

A kormánypárt azonban nem tudta megtartani az összes szavazóját ezekben a csoportokban, augusztushoz képest a vidéki városokban és Budapesten is 8-8 százalékpontot veszített a Fidesz.

A falvakban viszont emelkedett egy kicsit a kormánypárt támogatottsága, összesen 2 százalékkal.

A kormánypárt támogatottsága a biztos pártválasztók körében statisztikai értelemben augusztus óta nem csökkent. Ennek az az oka, hogy szavazóik az átlagosnál jóval aktívabbak. Októberben a Fidesz szavazóinak 61 százaléka ígérte biztos részvételét, a többi párt híveinek együttes aktivitása 55 százalék.

(via hvg.hu)

 

Valódi Hírek