10 millió forintot fizet a kormány, hogy jobb színben tüntessék fel a magyar politikusokat az USA-ban

Nem először.

Az amerikai magyar nagykövetség három hónapra (2020 szeptembere és decembere között) fogadott fel egy amerikai kommunikációs céget azzal a céllal, hogy pozitív médiamegjelenést biztosítson a magyar politikusoknak és szembeszálljon az amerikai sajtóban megjelenő negatív visszhangokkal.

Mindezt 35 ezer dollárért, azaz nagyjából 10,8 millió forintért

– írta meg a Szabad Európa.

A washingtoni magyar nagykövetség emellett arra a feladatra is felkérte a Strategic Improvisation nevű amerikai kommunikációs cég igazgatóját, David Reaboi-t, hogy

építsen ki egy írókból és szakértőkből álló hálózatot,

akik havonta legalább 5 alkalommal interjú vagy publicisztika formájában megjelenési lehetőségeket biztosítanak a magas rangú magyar kormányzati tisztségviselőknek.

A lap cikkében emlékeztet arra is, nem ez az első alkalom, hogy a magyar kormány politikai lobbistákon keresztül szeretne népszerűbbé válni az Egyesült Államokban. Két évvel ezelőtt, 2018-ban ugyanis összesen 970 millió forintot költöttek erre a célra.