Betelt a pohár, hétfő reggel a fél művészvilág a miniszter ablaka alá vonul

A szakma is kiáll a diákok mellett.

Megunták a színművészetis hallgatók, hogy az egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonosa, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) immár másfél hónapja nem válaszol a követeléseikre.

Ezért úgy döntöttek, hogy hétfő reggel a Palkovics László által vezetett minisztérium épülete elé vonulnak, ahol a szakma nagyjai fogják felolvasni azokat a támogató leveleket, amelyeket az egyetemükért hősiesen harcoló diákok kaptak.

Az esemény leírásában az áll:

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Egyetemünket fenntartó alapítvány alapítói jogainak gyakorlója immáron másfél hónapja nem válaszol követeléseinkre.

Ezért hétfő reggel, a munkaidő kezdetén meg szeretnénk mutatni, hogy mennyien állnak az autonóm felsőoktatás mellett.

Találkozzunk az ITM Szemere utcai épületénél, ahol a szakma nagyjai fogják felolvasni azt a sok-sok támogató levelet, amit tőletek kaptunk! Így szeretnénk nektek megköszönni azt a rengeteg kiállást, amit értünk tettetek.

Velük találkozhattok hétfő reggel a Szemere utcában:

Bánsági Ildikó
Nagy-Kálózy Eszter
Hernádi Judit
Nagy Zoltán
Reisz Gábor
Szirtes Ági
Molnár Áron
Pintér Béla
Básti Juli

Pogány Judit
Rába Roland
Szilágyi Csenge
Polgár Csaba
Halász Judit
Szabó Győző
Bánfalvi Eszter

Kováts Adél
Jordán Adél
Székely Kriszta
Elek Ferenc
Rujder Vivienn
Pelsőczy Réka
Alföldi Róbert
Lázár Kati
Csákányi Eszter

Ónodi Eszter
Kis Hajni
Ötvös András
Ascher Tamás
Pálfi György
Thúróczy Szabolcs
Mácsai Pál
Mucsi Zoltán

A szervezők azt kérik, hogy a járványügyi előírások betartására figyelemmel mindenki viseljen szájmaszkot.

Az eseményt élőben közvetítjük majd a Nyugati Fény Facebook-oldalán. Kövess minket >>ITT<<, ha eddig nem tetted volna!

Valódi Hírek