Kína is csatlakozik a WHO vakcinaszövetségéhez, a legtöbben a kínai oltást kaphatják majd

Így hamarabb elkészülhet a világ számára szükséges mennyiség.

A WHO és a CEPI (a járványügyi felkészüléssel kapcsolatos újításokkal foglalkozó koalíció) arra törekszik, hogy a vakcinák elosztása egalitárius módon történjen.

Ez azt jelenti, hogy a világ egyészségügyi dolgozóit oltanák be elsőként, de ebben ugyanolyan módon részesülne minden egyes ország és nem élveznének előnyöket a világ gazdagabb régiói sem.

A COVAX-nak (a WHO és a CEPI közös koronavírus ellenes adatplatformjának) az a szerepe, hogy elősegítse a koronavírus-tesztek, gyógyszerek és vakcinák mielőbbi kifejlesztését és elosztását a világ összes országában; ehhez csatlakozott most Kína.

A kínai vakcina, melyet a CanSino Biologics állít elő, adenovírusok alkalmazásával készül. Ezeket az adenovírusokat úgy módosították hogy fehérjéket válasszanak ki, amelyek úgy néznek ki, mint a SARS-2 koronavírus.

Az adenovírus, ha hígított formában is, de bekerül a szervezetbe, anélkül, hogy tüneteket okozna. Ennek az az oka, hogy az adenovírusok nem tartalmazzák a vírus RNS-ét, csupán az antigénjét. Ezt az antigént ezután az immunrendszer idegen dologként felismeri és elkezd antitesteket termelni ellene. Emellett remélhetőleg működésbe lép az emberek immunrendszere is, melyre szintén szükség van a betegség leküzdéséhez.

Ez a fajta vakcina régebbi technológián alapszik, így esélyes, hogy jól fog működni és az egész világon terjeszthető lesz annak köszönhetően, hogy Kína ezúttal nem halogatta a csatlakozását a COVAX-hoz.

Valószínű, hogy mivel Kínának nagy tapasztalata van a hatalmas területeken való működésben, arra is van tervük, hogy hogyan lehetne a szükséges mennyiségű vakcinát előállítani és az oltási terveket nagy területeken gyorsan véghezvinni.

Jelenleg a vakcina a harmadik kísérleti fázisban van, a teszteket Pakisztánban, Oroszországban és Szaúd-Arábiában végzik és várhatóan olcsóbb lesz, mint más országok oltásai.

(AP news)

Valódi Hírek