A fideszes szennymédia szerint Pikó András az évekkel ezelőtt meghalt édesapjával újíttatná fel a bérlakásokat

Sajtóetika, á la Fidesz.

„Pikó András az apja cégével újíttatná fel az önkormányzati bérlakásokat” – ezzel a címmel jelent meg cikk kedden a Magyar Nemzet nevű fideszeses propagandalapban.

Pikó a VIII. kerület keddi testületi ülésen épp a korábbi vezetés általa etikátlannak tartott döntéseit szemléltette, amikor úgy fogalmazott:

„Ha nem vették volna el a 620 millió forintot az önkormányzattól, amellyel bérlakásokat újíthatnánk fel, akkor tehettünk volna egy próbát.

Mondjuk az én édesapám az egy építési vállalkozó, a legjobb, ide tudna jönni föl tudná újítani ezeket. Önök szerint ezzel semmi baj nem lenne, és ebből arra következtetek, hogy azzal sincsen semmi baj, hogy a miniszterelnöknek az apja a bányáiból horja a követ az országút építésére. Ugye? ”

A Magyar Nemzet aztán ezt a mondatot jegyzetelte szó szerint, meg sem említve, hogy mi volt a kontextus, csak leírták, mintha Pikó az apja cégének lehetséges szerződtetését indokolná meg.

A polgármester szerdán az oldalán írta meg, hogy ennek több akadálya is van: egyrészt az apja foglalkozása kertész volt, másrészt évekkel ezelőtt meghalt, és cége sem volt.

Miután Pikó posztja megjelent a Facebookon, a Magyar Nemzet gyorsan átírta a címet arra, hogy

„Pikó András orbitálisat lódított a testületi ülésen”,

a cikkben pedig a vállalkozós történetről azt írták: „Mint kiderült, Pikó csak kitalálta az édesapjáról a sztorit, aki évekkel ezelőtt meghalt.”

Sajtóetika, Fidesz-módra.

Önmaga paródiájává vált a Fidesz-propaganda: azt találtam mondani, hogy olyan a Fidesz korrupciós gyakorlata, mintha én…

Közzétette: Pikó András polgármester – 2020. október 7., szerda

.

Valódi Hírek