Török Gábor: 2010 óta nem volt ekkora esélye a kormányváltásnak

A gazdasági válság és a teljes ellenzéki összefogás is a Fidesz ellen dolgozik.

Orbán Viktor egy olyan fejedelmi kormányzást hozott létre, amiben kitüntetett szerepük van a holdudvar szereplőinek. Mészáros Lőrinc most éppen gyengül és visszaszorul, mert változott a miniszterelnöki szándék – nyilatkozta Török Gábor a Telexnek.

A politikai elemző azt is elárulta, hogy bár a kormánymédiában ő maga leginkább egy démonizált, ellenzéki figuraként szokott feltűnni, időnként mély beszélgetéseket folytat Orbán udvartartásának tagjaival is. Innen vannak kormány-közeli információ is.

Török Gábor szerint Orbán Viktor még megnyerheti a Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke elleni „meccsét”. Szerinte az alaphelyzet ugyanis egyértelmű, más játékot játszanak a szereplők:

„Az EU politikusai egy elegáns teniszmérkőzésre készülnek, majd jön Orbán Viktor, az ökölvívó, aki egy balhoroggal nyit, és hamar vége lesz a meccsnek. Az unió vezetői nincsenek felkészülve ilyen jellegű konfliktusokra.”

A politológus szerint a Néppárt és a Fidesz közötti konfliktus inkább nevetséges és komikus, ez pedig azt bizonyítja, hogy nincs valódi ellensúly a magyar kormánnyal és kormányfővel szemben.

Török elemezte Orbán politikai szezonnyitó esszéjét is, amely nemrégiben a Magyar Nemzetben jelent meg. Szerinte itt üzente meg
Orbán, hogy mindent, ami most történik, 2022 felől kell figyelni. Ez a hatalmi kérdés az egész járványhelyzetet és annak kezelését – vagy éppen nem kezelését – is meg fogja határozni.

„Az orbáni politika elég régóta arról szól, hogy nincs fontosabb kérdés, mint hogy a politikai hatalom megmaradjon – ez megér minden áldozatot. >>Magyarországnak működnie kell<<, és a 2022-es választást meg kell nyerni – a két dolog ugyanarról szól.”

– mondta Török, aki szerint Orbán Viktor nyilatkozatából az is kiolvasható, hogy a miniszterelnökben van azért egy nagy adag aggodalom is, arra nézve, hogy a 2022-es választás más lesz, mint a korábbiak voltak:

„A miniszterelnök most valóban arra számít, hogy ez egy téttel bíró választás lesz, ahol a pakliban az is benne van, hogy a közösen induló ellenzék egy döntetlenközeli vagy a Fidesz abszolút többségét veszélyeztető végeredményt ér el.”

Török szerint Orbán „libernyákozása” az egyik legszürreálisabb eleme politikájának:

„Én soha nem gondoltam volna, hogy bármilyen magyar miniszterelnök valaha nemcsak hogy kiejt egy ilyet a száján, hanem egyenesen egy koncepció középpontjába helyezi” – fogalmazott a politológius.

Ez a orbáni libernyákozás – érvelt Török – viszont arra is alkalmas, hogy megmutassa a Fidesz hatalomgyárának működését:

„A miniszterelnök nyelvi leleménye egy pillanat alatt végigfutott a rendszeren: mindenki átvette, címlapokra került, az elemzők hosszasan tárgyalják az értelmét, használják a véleményvezérek. Tulajdonképpen egy ilyen kifejezéssel tesztelni lehet, hogy működőképes-e még a hatalomgyár, és úgy tűnik, hogy igen.”

A 2022-es ellenzéki győzelemről Török Gábor szerint azért még korai beszélni, ugyanakkor leszögezte:

„Ami a kormányváltás esélyeit illeti, 2010 óta ilyen jó helyzetben sem volt még az ellenzék. Nyilván két ok miatt: az egységesülés, a 106 egyéni választókerületben közös jelöltállítás miatt, másrészt pedig a gazdasági válsághelyzet miatt, ami megadhatja azt a lehetőséget, hogy a Fidesz ne 50-52 százalékkal induljon neki a választásnak, hanem 45 százalékkal, ami új helyzetet teremteni sok egyéni választókörzetben.”

– érvelt Török Gábor a Telexnek.

Végül a politológus megjegyezte:

„A Fidesz helyében annyira nem lennék megijedve, mert ha az ellenzék ebben a mostani állapotában nyer, akkor azért rögtön megvan a 2026-os választás fő esélyese.”

(Telex)

Valódi Hírek